| Pszichedelikus (hang)szerek |
|
A The Qualitons együttes nem csak hitelesen próbálja előadni a hatvanas évek magyar beat-rockzenéit, hanem a hangzásra és a külsőségekre is figyel. A retrózenéhez megfelelő öltözet és megfelelő hangszer dukál! Mazsolázunk hát a kor hangzására jellemző, a zenekar által is használt hangszerek közül. ![]()
A „bogárbasszus”: Höfner 500/1 Az 1887-ben alapított, vonós- és pengetőshangszerek készítésével foglalkozó Höfner cég legnagyobb húzása az 500/1-es modell volt. A kisméretű basszusgitár a rocktörténet emblematikus hangszerének számít. ![]() Walter Höfner 1956-ban készítette el első basszusgitárját. A Frankfurti Zenevásáron bemutatott elektromos-félakusztikus hangszert Paul McCartney tette híressé, ezért ragadt rá később a „Beatle Bass” név. McCartney 1961-ben, egy hamburgi látogatása során fedezte fel magának az 500/1-es modellt. Az akkor még csak jobbkezes változatban létező hangszerből kérésére legyártottak egy balkezeset, a többi pedig már történelem. A hegedű alakú üreges test rövid lecsengésű, meleg tónusú hangot ad. Nem véletlen, hogy McCartney basszusfutamai pattogósak, hiszen ebben a játékstílusban tudja belőle a legtöbbet kihozni. A kialakítása miatt igen könnyű 500/1-es modellt előszeretettel használják mindazok, akik a lágy, bőgös hangszíneket kedvelik, de inkább szimbolikus értéke és a retró hangulat teszi vonzóvá, mintsem a képességei. Ezen a videón McCartney basszusgitározni tanít az 500/1-es modellen! Jól hallható a hangszer karaktere, amely rövid lecsengéssével staccatós témát ihlet.
Hammond orgona Laurens Hammond, a Hammond orgona feltalálója és névadója 1895-ben született az Illinois állambeli Evanstonban. Egy igazi „szakidani”, aki rengeteg kütyüvel örvendeztette meg a világot. Rugós meghajtású, tikktakkolásmentes óra, 3D szemüveg, elektronikus bridzskártya-adagoló, ilyesmik fűződtek a nevéhez, egészen a gazdasági világválságig, amikor is kénytelen volt valami igazán nagy dologgal előrukkolni: ekkor pattant ki a fejéből a kb. 160 kilós Hammond Orgona. Larry maga soha nem játszott hangszeren, de gyermekkori ministráns-korszakából még őrizte a fennkölt templomi tömjénszaggal átitatott szertartásokat – hát miért ne állíthatna ő is elő egy könnyebben hordozható, elektromos rendszerű orgonát, melyet majd olcsóbban értékesíthet, mint egy templomi változatot? – merült fel a kérdés. Maga a szerkezet nagyvonalakban kb. úgy áll össze, hogy egy csendes motor 91 db vasból készült hangkereket forgat, melyek mögött 1-1 mágneses hangszedő helyezkedik el. A hang ezután bonyolult huzalrendszereken és kapcsolókon keresztül jut el egy előerősítőhöz, majd onnan egy külső hangsugárzóba kerül, és jóóóól megzengeti a falakat. 1934-ben mutatták be először nyilvánosan az első „A” modellt, melyet miután pár ismert ember felfutattott (köztük George Gershwin, Henry Ford), az emberek vitték is, mint a cukrot. Íme, egy rövid videó az „A” modellről: Ezek után lényegesen már nem változtattak a metóduson, apróbb kiegészítésekkel tuningolták 1935 és 1975 között. 1955-ben dobják piacra a máig legmenőbb változatot, a „B3” modellt, mellyel a The Qualitons billentyűse, Premecz Mátyás is rendelkezik. A perkusszív hanghatás a legtöbb korabeli műfajt megfertőzte: kezdetben gospel, jazz, blues, később rockbandák kedvelt hangfestője. Csak néhány példa: Deep Purple, Uriah Heep, Steppenwolf, Atomic Rooster, Grand Funk Railroad, Rainbow, Whitesnake, Santana, Procol Harum, Yes, Styx, Focus, Kansas, Emerson Lake & Palmer, Boston, Pink Floyd, The Allman Brothers Band, Tom Petty and the Heartbreakers, Three Dog Night, The Spencer Davis Group, Led Zeppelin és még sokan mások.
Ludwig dob G. Szabó Hunor 1963-ban készült Ludwig dobot használ. Ugyan a mai fiatalok már csakis az Amati dobokkal fogják azonosítani az „átkost”, hiszen a szocialista évtizetedekben aligha fértek hozzá Ludwig hangszerekhez a művészek. De azok hangminősége még restaurált állapotban sem üti meg azt a mércét, hogy érdemes legyen ilyesmivel színpadra állni. A Ludwig márka ugyanakkor már a 60-as években nagy népszerűségnek örvendett olyan nyugati dobosok körében, mint például John Bonham (Led Zeppelin), Ian Paice (Deep Purple), John Densmore (The Doors), a nemrég hazánkba látogatott nagyszerű Ringo Starr (The Beatles), Carl Palmer (Emerson, Lake & Palmer) vagy éppen Steve Gadd. Gitárfronton: Jolana helyett Hagström Kis hazánkban a keleti blokk hangszerförmedvényei terjedtek el javarészt. Ezek közt volt néhány különleges, használható pengetős csoda, de mára már csak játszhatatlan, roncs Jolanák, Musimák, Horák lelhetők fel nagypapa padlásán a porlepte Vermona Regent erősítő oldalának támasztva... Kész csoda, hogy Szőke Barna képes volt találni egy használhatóbb korai Jolana modellt, majd azt restauráltatni, sőt, balkezes játékra átállítani – ez mindenképp komoly kihívás lehetett a hangszerész számára. Aki vonzódik a keleti blokk gitárjai iránt, itt csodálhatja meg a korabeli kínálatot. Barna a basszuskulcs.hu csütörtökön újragyártott Hagström gitáron fog játszani. Az eredetileg harmonikagyártó svéd cég alig kezdett el 1958-ban elektromos gitárokkal foglalkozni, máris olyan nagy nevek kezdték el ezeket a hangszereket használni, mint Frank Zappa, Elvis Presley, Larry Corryel, David Bowie, Joe Walsh (Eagles). Mellesleg ők készítették az első 8 húros basszusgitárokat, ilyenen játszott Jimi Hendrix és zenekarában Noel Redding is többek közt. Ha szeretnéd ezeket a hangszereket élőben hallani, gyere el csütörtök este a Szimplába The Qualitonsra rázni! Kuli Betti, Tóth Csaba János, Barják András |


