Boom Boom

borlai gergő, jamie winchester, mohai tamás, szappanos györgy, tátrai tibor

Szeretném bemutatni mindenkinek a Boom Boom-ot, ami életem egyik legmeghatározóbb rockzenekara. Mondhatni ez egy posztumusz tisztelgés előttük, ugyanis sajnos a zenekar kétezeregy közép-végén feloszlott. Nekem még abban a szerencsémben lehetett részem, hogy ott voltam az utolsó, Zöld Pardonos bulin, feltéve persze, ha az szerencse, hogy láttam egy zenekarnak a végét. Jobb lenne, ha még most is játszanának, de ez van.

Az zenekar maga ’98 végén alakult, Szappanos György basszusgitárosból és barátaiból (Mohai Tamás – gitár, vokál, Hirlemann Bertalan – dob, Jamie Winchester – ének, gitár, Tátrai Tibor - gitár), egy estére. A koncert olyan jól sikerült, hogy úgy határoztak, hogy más alkalmakkor is játszanak, ebből az lett, hogy minden szerdán az Oldman’s-ben voltak láthatóak, hallhatóak.
Ebbe csöppentem bele én is még gimnazista fejjel olyan kétezer körül, amikor is a dobok mögött már a nagyon fiatal, ám már akkor is kőkeményen doboló Borlai Gergő ült. Talán ez volt az első igazi koncertélményem, egy füstös kocsmában egy nagyon (de tényleg nagyon) hangos, hihetetlen erővel rendelkező zenekar, akik nem csináltak mást, mint eljátszottak pár rockklasszikust, amitől a közönségnek egyszerűen leszakadt a feje. Ahogy a mellettünk álló fickó kérdezte, amikor először mentünk le (valószínűleg megszeppent tizenéveseknek néztünk ki), hogy most vagyunk-e először. Az igenlő válasz után csak ennyit mondott: „Remélem hoztatok váltó alsót, mert most be fogtok szarni.”. Beszartunk. Minden egyes alkalommal. Sajnos, akkor még nem ismertük fel, hogy nekünk minden szerdán ott lenne a helyünk, de egykétszer így is lenéztünk.
A zenekar a fennállása alatt két hangzóanyagot adott ki, amik tökéletes lenyomatai, hogy miket és hogyan játszottak. Az első, a nemes egyszerűséggel Live-nak keresztelt anyag, egy koncertre repít el minket az Oldman’s-be, valamikor ’99 közepére. Ezek olyan slágerek hallgatóak, mint a The Beatlestől a Come Together, Jimi Hendrixtől a Little Wing vagy Stevie Wondertől a Superstition. Sajnos azt az energiát nem lehet lemezre venni, ami élőben érte az embert, és amitől még órákkal később is zúgott a feje, de a lemez ettől még páratlan, hallatszik, hogy ezek a fiúk tudják, hogy mitől döglik a légy.

A második lemez az elsővel ellentétben egy saját számokat tartalmazó album, az Intergalactic Megahelo. Ez 2001-ben jelent meg, a dalok angol nyelvűek, és…, hát mit mondjak,… elképesztően jók. Nekem talán a kedvencem a Sun or Rain, ami egy tökös-dögös rocknóta, de ott van még a Great Days latinos pörgése, a Basic Feeling szomorkája szájgitáros szólóval, és a The Devil in Me érfelvágásra buzdító világfájdalma.
Nehéz megmondani, hogy melyik album a jobb, inkább azt mondanám, hogy mindkettő fergeteges, érdemes meghallgatni őket. Újra és újra.
A zenekart én azért szeretem, mert szerintem ilyen a rockzene. Erő, lendület, sok gitár, kemény dob, jó számok, semmi nagymegmondás, okoskodás, csak zene. Az viszont a legmagasabb színvonalon.
Itt minden tökéletesen a helyén van, mintha valaki ilyennek tervezte volna meg, annak ellenére, hogy a számok jelentős része improvizáció, a daloknak csak a szerkezete állandó. Borlainál kevesebb pontosabb és változatosabb dobos van Magyarországon, és talán a világon sincs sok, élményszámba megy a játéka, az egész zenekart nagyon megfogja, tökéletes alapot ad, amire felfeküdhet a többi zenész. És akkor még mindig csak 21 éves volt, elképesztő.
Szappanos kemény basszusgitárjátéka kiváló társa Gergőnek, és amilyen szólókat játszik a Live albumon… Na, azt néha el sem hiszi az ember. Akkor derült ki számomra, hogy a basszusgitár az nem csak a brummogó dolog lehet a háttérben.

A két gitáros, Tátrai és Mohai állandó versenyfutásban vannak, hogy ki tesz a másik fölé, Tátrai hatalmas ereje és átélése, Mohai pedig szimplán egy zseni, elképesztő, amit játszik, ketten együtt a legjobb gitárpáros, kiegészítik és a csúcsig hajtják egymást.
Ennek a tetejére jön még rá Jamie, aki odaáll a mikrofonhoz, és elénekli a dalokat, úgy ahogy az meg van írva. És közben elvarázsol mindenkit a mosolyával, a jelenlétével.
Nagyon szeretem a Boom Boom-ot.
Aki szereti a klasszikus rockzenét, soksok szólóval (vannak tízperces számok is), a változatos dinamikát, a virtuóz zenészeket, annak a legnagyobb szeretettel ajánlom a Boom Boom-ot, szerintem nem fog csalódni.
Külön jóhír, hogy a zenék letölthetőek Tátrai Tibor honlapjáról. Hallgassátok meg!

Képek forrása: tatraitibor.hu