Basszusgitárosok – Chris #2

Ki ő: Nem meglepő ha nem sokat mond a neve, Chris kollega egy közepesen híres pittsburghi punkzenekar basszgitárosa, akiket annak ellenére, hogy két éve a szigeten nagyszínpadosak voltak, itthon elég kevesen ismernek. Az együttest Anti-Flagnek hívják, és az optimista-világmegváltó political punk vonalat erősítik. Illetve nagyjából ők az egyetlen hallgatásra érdemes együttes ezen a vonalon, élőben pedig az egyik legnagyobbak, bármilyen műfajban.

Miért szeretjük: Mert egyszerre a műfaj egyik legjobb zenésze (aki miatt nem a legjobb, arról a jövő heti cikk fog szólni), és frontember/énekese, és ezt a kettőt úgy tudja egyesíteni, hogy nem mennek egymás kárára. Másképp mondva egyszerre játszik (időnként elég lejátszhatatlan témákat), énekel, és ugrál föl-le a színpadon. Személy szerint, ha a háromból egyet tudnék olyan szinten csinálni, mint ő, már úgy gondolnám, hogy visszavonulhatok és tanítványokat gyűjthetek magam köré.

Diszkográfika: Előételnek a legutóbbi (The People or the Gun), és a kettővel azelőtti (For Blood and Empire) Anti-Flag album, főételnek az összes többi, desszertnek pedig a néhány élő koncertjük, ami végig fent van youtube-on.

Peroxid Kapitány

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés RSS
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Szöveg:

!joomlacomment 4.0 Copyright (C) 2009 Compojoom.com . All rights reserved."