| The John Scofield Band - überjam |
John Scofield az egyik legnagyobb jazzgitáros. Ez afféle tény, lehet szeretni vagy nem szeretni, de kétségbevonhatatlanul az egyik legfontosabb gitáros manapság. A 2002-es überjam az egyik legnépszerűbb albuma, amin nincs is nagyon mit csodálkozni, mert remekműről van szó. Ezt a lemezt a The John Scofield Banddel adta ki, ami egyben jelzi, hogy nem szólóprodukcióról van szó, hanem egy közös anyagról. A cím arra utal, hogy a dalok egy része közös jammelés közben alakult ki, így minden tag kivette a részét az alkotómunkából. A főszereplő persze John Scofield, a további három fő (Avi Bortnick – gitár, Jesse Murphy – basszusgitár, Adam Deitch – dobok) a ritmusért felel, amit nagyszerűen hoznak, erős, szilárd alapot játszanak, a húzós funkért a kísérőgitáros a felelős. Őket egészíti ki Karl Denson (fuvola, szaxofon) és John Medeski (billentyűk) pár szám erejéig. Az alapra játsza Scofield a remek témákat és a szólókat, zseniális gitáros. A dallamok néhol furcsának tűnhetnek, de olyan elképesztő a ritmusuk, hogy ez igazából fel sem tűnik, csak az, hogy nagyszerű dolgokat hallunk. Nemhiába, ez egy hamisítatlan gitárközpontú lemez. A képlet elég egyszerű, az erős grúvos-funkos lüktetésre és alapra ülnek rá a dallamos témák és zseniális szólók. Az irány a jazzfunk, de igazából ez egy keveréke a jazznek, a funknak, a rocknak, a hip-hopnak és elektronikus zenének. Nagyszerű ötvözet, nagyon jó hallgatni, és a jazz ellenére is könnyed világ, mert a húzós grúvra lehet, sőt kell is támaszkodni.  A jazz a szólókban üti fel a fejét leginkább, amik összevisszának, zavarosnak tűnhetnek, és néha olyan is, de Scofield zseniális ritmusérzése (vagy, ahogy az angol mondja, time-ja) és a lüktetés feledtet minden ez irányú gondolatot és kedvessé teszi ezt a vidám albumot. A lemezen sokfelé jár, a kezdődal (Acidhead) indiai utánérzése és elszállt, szétcsúszott indítása után az Ideofunk szintis kísérete, fuvola és zongoraszólója következik, majd egy kis drum’n’bass a Junglefunkban, rapbetét és szkreccs az I Break 4 Monster Bootyban. Az Animal Farmban a címhez méltó módon gágog a gitár, és újra szintiszóló. Az Offspringben az akusztikus gitár is előkerül, hogy aztán az album legszebb dala, a Tomorrow Land leültessen. A legfunkabb darab pedig a címadó dal, az überjam. A három utolsó szám (a Polo Towers, a Snap, Crackle and Pop és a Lucky For Her) ezt az utat viszi tovább. Az überjam nagyszerű jazzfunk album, ahol végig élvezhetjük Scofield közepesen torzított, tompa, meleg jazzgitár hangzását és egy dögös kísérőbandát. Aki szereti a ritmusos zenéket, de azért vágyik frappáns zenei megoldásokra, annak ez a lemez mindenképpen tetszeni fog neki. Remek hangzású lemez, modern behatásokkal, de azért a jazzből is bőven megtartva eleget egy tartalmas szórakozáshoz. Képek forrása: www.myspace.com/officialjohnscofield, www.vervemusicgroup.com |