Bin-Jip - Enter

A Bin-Jip bemutatkozó albuma már az első hallgatáskor magával ragadja az embert, utána pedig már nem lehet leállni vele, súlyosan addiktív, elsőosztályú anyag.

Bin-Jip - Enter

Megszámlálhatatlanul sokszor hallgattam már meg az albumot, kétszer voltam koncerten, így határozottan jelenthetem, hogy engem elkapott a Bin-Jip. A cd tele jobbnál jobb dalokkal, minden nap éppen másikra vagyok rákattanva…

A hangzás tökéletesen eltalált, Andrew J változatos dobprogramjai és basszusai jó ízléssel támasztják meg az aktuális dalt, ha kell, akkor vereti (8Days), de finom ritmusok sem állnak távol tőle (One Word). Gyémánt Bálint gitárja nagyszerű témákat tálal, a jazzes harmóniák nagyon jól illenek a zenébe (Outer Eye), mint ahogy torzított gitárszólók is (Earthquake).  A hangzás egyik alapköve a kis piros (billentyűs) őrület, ami Kaltenecker Zsolt ujjai nyomán szólal meg. A hangszínválasztás mindig telitalálat, a szólókról pedig nem is érdemes beszélni, hallani kell…

Bin-Jip

A csapat legismertebb arca Harcsa Veronika, aki a quartet-je mellett szeretett volna egy modernebb hangszerelésű zenekarban is énekelni.  A hangja és ő maga is itt ért be eddig leginkább, szerencsére a mély hangjait sokat használja, amik teltebbek, nőiesebbek, mint a magasak, bár ezzel biztos sokan vitatkoznának...

Az album sokfelé jár a bő háromnegyed órás játékidő alatt a jazz, a pop és az elektronika vegyítése mindig ott van, de ezen belül mutatnak egy kicsit mindenből. A Hair Down tiszta zongorás elmerengésétől az Earthquake bevadulásáig, a Bin-Jip melankóliájától az 8Days táncraperdüléséig.

A dalok hallhatóan csak kiindulási pontjai egy élőzenés tombolásnak, amit a Szigeten bizonyítottak is.

Az év egyik legjobb és legizgalmasabb lemeze, modern és igényes, nem csodálkoznék, ha rövidesen mindenki róluk beszélne. Megérdemelt siker lenne. Addig is, hallgassátok a Bin-Jipet!

sámson

fotó: http://www.myspace.com/binjipofficialspace

Nagyon köszönjük Szepesi Matyinak és Harcsa Veronnak a CD-t!

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés RSS
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Szöveg:

!joomlacomment 4.0 Copyright (C) 2009 Compojoom.com . All rights reserved."