DAV - Point of View

abbas murad, dav, görögh dániel, lászló lilla, németh csaba, szerető dániel, szesztay dávid

Kellemes utazás a DAV friss albuma, ami a jazz és a rock között lavírozva mászik az ember hallójárataiba.

DAV - Point of View

Már a lemez megérkezése is kalandos volt, a Sirályban először nem találták, később felcserélték, majd két példányban is megkaptam, de a lényeg, hogy csak eljutott hozzám, és már ez az utazás is előjelezte a vérbeli autókázós (vagy éppen biciklizős) zenét.

Az album háromnegyed órányi dalfolyam, áramlás, és bár van benne ének, inkább instrumentális az irány. A hangszerek között egyenlőség van, szépen illeszkednek, jó szólókat hallunk, frappáns zenei megoldásokat, de a hangsúly végig a fimzeneszerű kompozíciókon marad.

Változatosak a dalok, a lassú botorkálástól az őrületes vágtáig van itt minden. A kedvencem talán a lágyan lüktető Falling Leaves, de nincs igazán kiugró sláger a korongon, inkább egyben érdemes nézni, hallgatni az apró jelenetekből összeálló Point of Viewt.

DAV

A megszólalás a kétezertizes megjelenéshez méltóan modern, és a szokásos módon mindenféle stílus nyoma érezhető a zenében, de a fő csapásirány a rock és a jazz.

A hatfős csapat vezetője a multiinstrumentalista Szesztay Dávid, aki itt gitározik, énekel, zongorázik. Rajta kívül Szerető Dániel (basszusgitár), Németh Csaba (dob), Görögh Dániel (trombita), László Lilla (szaxofon) és Abbas Murád (harsona) játékát hallhatjuk a lemezen.

Az album lassan születik és a végén szépen lecsendesedik, búcsúzik, és a közte lévő rész minden hallgatással egyre jobban tetszik. Szóval érdemes megpróbálni…

sámson

Képek: Szesztay Dávid

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés RSS
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Szöveg:

!joomlacomment 4.0 Copyright (C) 2009 Compojoom.com . All rights reserved."