lemez
„Elmerengő minimál” – Occam: My Rorschach

Már az első pillanatban beleszerettem Occam produkciójába, amikor egy ismerősöm ajánlását követve rátévedtem az oldalára és felcsendítettem a Passage című dalt. Nélkülözhetetlen kellék az otthoni heverészéshez és házibuli levezetéséhez.

Occam - My Rorschach
 
Mit tud egy basszusszaxofon? – Colin Stetson New History Warfare Vol. 2.: Judges
Colin Stetson, a basszusszaxofon egyetlen és eleddig koronázatlan királya 2011-ben új lemezt adott ki. A Judges érdekessége, hogy nemcsak az amúgy ritkán hallható hangszert csempészi az újdonságok iránt fogékony zeneszeretők otthonába, hanem egyúttal jelentős alkotói fejlődés dokumentuma is.

 
Bin-Jip - Enter

A Bin-Jip bemutatkozó albuma már az első hallgatáskor magával ragadja az embert, utána pedig már nem lehet leállni vele, súlyosan addiktív, elsőosztályú anyag.

Bin-Jip - Enter
 
Tárkány Művek - Arcomba az arcod vésted

Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő „Tárkány művek” nevű zenekart szeretném bemutatni, és első CD-jüket figyelmetekbe ajánlani. Az alig 2 éves zenekar néhány számát, így a „Csiririp” és a „Nyisd ki babám” című számokat néha el lehet csípni a Lánchíd és a Tilos rádióban.

Tárkány Művek - Arcomba az arcod vésted

 
Váczi Eszter Quartet - Vissza hozzád

gátos bálint, gátos iván, mike zsolt, váczi eszter, váczi eszter quartet

Romantikus nyári séta, füstös kocsma, szenvedélyes és fájdalmas szerelem, csalódás, boldogság… és még sorolhatnám azokat a hangulatfestő képeket, amiket az album idézett bennem.

Váczi Eszter Quartet - Vissza hozzád
 
DAV - Point of View

abbas murad, dav, görögh dániel, lászló lilla, németh csaba, szerető dániel, szesztay dávid

Kellemes utazás a DAV friss albuma, ami a jazz és a rock között lavírozva mászik az ember hallójárataiba.

DAV - Point of View
 
ElőzőKövetkező