Beköszöntött a hideg, és beköszönt az Amoeba is a Szimpla Kertbe. Mínuszokkal nehezített kemény grúvok, kiscsoportos táncolás-bebólintás. Itt a tél, húúú.

Erdőbe, mezőre, hegyekbe kalauzolt el minket a Bajdázó visszafogott, ám mégis erőteljes zenéje. Hangszőnyeg, gitár, basszus, kevés ritmus, ének. Egyszerű, nagyszerű.

Habár EFOTT-on még sosem voltam, a vártnál pozitívabb tapasztalatokkal gazdagodott fesztivál élménytáram. Ehhez lehet, hozzájárult az otthon érzete, a helyismeret és a sok barát is.

Szeretetorgiában végződő, minimálból a maximumot kihozó hippikoncert a Szimpla Kertben, életem talán legkülönlegesebb zenei élménye: az IlHaam Project.

Július első csütörtökjén hamisítatlan ‘60-as évekbeli tombolásban volt részünk a Szimpla Kertben. A Qualitons korhű hangszerekkel, teljes energiabedobással, a hőségtől meg nem hátrálva és a stílust meglepően jól ismerő amerikai vendégénekessel kiegészülve nyomta a talpalávalót.

Örömzenének és utcazenészversenynek adott helyet a Szimpla Kert a Zene Ünnepén; kis létszám, nagy boldogság, Kjartan Loberg Code.

Grand Mexican Warlock, két lépésre a közönségtől. Az Aeons akusztikusan nagyobbat szól!

Friss lendületével csapott le a nyári szünet előtt a háromtagú Dorota a Szimpla Kertben.  Avantgárd rock és jazz, változó ritmusképletek, nyöszörgés, humor, csinos lányok.  Elképzelni sem tudunk szebbet.

A harmadik Basszuskulcs csütörtök központi eleme a reggae volt a műfaj klasszikus dalait is felidéző G. Ras & The Chapel Jiggaz (alias Riddim Colony Acoustic) szereplésével. A felhőtlen életörömöt közvetítő jamaikai zenében a közönség éneklésig, táncikáig oldódott.

A norvég trió koncertjének jót tett a Bakelit meghitt, színházi hangulata. Az ipari környezetben, tulajdonképpen gyárban megbúvó kulturális szentély már kezdés előtt bensőséges hangulatot teremtett. A kis színpad előtt asztalok székekkel, gyertyákkal, kevés hangosítás – ami kisebb hiányosságok ellenére végig szépen szólt – és egy közvetlen, vidám zenekar, akit nem hangolt le a kisszámú közönség látványa.