| „a zongora olyan, mint a drog” - Erik Truffaz |
|
Interjút készíteni indultunk Erik Truffaz-val az A38 belsejébe, ám egy két nyelven zajló baráti beszélgetésbe cseppentünk a zongora hatalmáról, Budapest szeretetéről és a zenekari demokráciáról.  Nem sok jóra számítottunk a beszélgetésre menet, ugyanis – bár a trombitás valószínűsíthetően tud angolul – francia tolmácsot kellett vigyünk, így a beszélgetés intimitása, közvetlensége veszélyben forgott. Mindezen gyanú csak erősödött az előttünk lévő interjút végighallgatva, ahol az angol kérdésekre francia válasz érkezett. El is csodálkoztunk, amikor odaültem, és szinte végig angolul csevegtünk a kiszabott negyed órában; viccelődtünk, a félbajuszú francia fotósunk is hozzászólt néha, és a tolmácstól elnézést kellett kérni, hogy nem franciául visszük a szót. Basszuskulcs.hu: Az apukád hatására kezdtél el tízévesen trombitálni. Játszol más hangszeren? Erik Truffaz: Tizenhat évesen tanultam kicsit zongorázni, de inkább nemet mondanék erre a kérdésre. Zongorán komponálok és klasszikusokat játszom, de koncerten nem muzsikálnék ezen a hangszeren, csak magamnak. Nem vagyok jó zongorista, de nagyon szeretek zongorán játszani, mert azt az illúziót kelti, hogy jó vagyok. Imádom ezt: a zongora olyan, mint a drog. Ha biztos vagy magadban, akkor bárhol játszhatsz, és az jól fog hangzani. Basszuskulcs.hu: Kik a legfőbb inspirációid? Erik Truffaz: Imádom Steve Reichet, Peter Gabrielt, a Radioheadet, Ravelt, Miles Davis-t és Ravi Shankart. Az elmúlt napokban a Radiohead új dalát, a hotelben pedig Schubert zongora és hegedűversenyeket hallgattam. Szeretem a kvintetjeit és a kvartetjeit, szerintem ő az egyik legjobb zeneszerző. Basszuskulcs.hu: Három koncertet adsz Magyarországon, annak ellenére, hogy ez egy kis ország. Valami inspirál itt téged vagy azért jössz, mert hívnak? Erik Truffaz: Szeretem Budapestet, gyönyörű a város, és az emberek nagyon kedvesek. De az, hogy hol lépek fel, az ügynökömtől függ; ha tíz fellépési lehetőséget talál Magyarországon, akkor tízszer játszom. Azt eldönteni, hogy hol és hányszor lépjek fel, az nem az én dolgom. Ettől még nagyon örülök neki, ha a kedvenc helyeimen játszhatok. Basszuskulcs.hu: Van olyan koncert, amin különleges élmény volt fellépned? Erik Truffaz: Igen, tegnap Debrecenben. Nagyon jól reagált a közönség, remek volt a hangulat. Képzelheted, minden nap játszom, évente kétszáz koncert az rengeteg! Néha kapcsolódom Istennel, nem tudom miért, de különleges lelki állapotba kerülök, a közönség is, és ez rendkívüli élményt nyújthat! Ilyenkor megvalósul ez a fajta vibrálás. Lehet, hogy csak egy kis koncertről van szó, kétszáz fővel, és nem tudni, hogy miért pont akkor kapom ezt az élményt az élettől. Előfordul, hogy különleges hangulatban vagyok és nagyon jó kapcsolat létesül a közönséggel... Egy koncert végeredményben nem bonyolultabb az életnél.  Basszuskulcs.hu: Az új lemezen a megszokott ritmusszekció hallható, viszont új zongoristád van Marc Benoit személyében. Mi áll a váltás mögött? Erik Truffaz: Új hangzásra, eltérő hangszerelésre, egy új zenészre vágytunk. Szerettem volna kipróbálni az orgonát. Ezen kívül, a régi zongorista ki akart lépni, emiatt mindenképpen váltanunk kellett. Basszuskulcs.hu: Mennyire demokratikus a zenekar? Hogyan keletkeznek a számok? Erik Truffaz: Az irányt én határozom meg, de közösen alakítjuk ki a végeredményt. A számok többféle módon születhetnek. Van, hogy behozok egy kompozíciót, amit aztán kidolgozunk – milyen üteme, lüktetése legyen, hogy hogyan játsszuk. Mivel most nem volt elég előre megírt szerzemény, ezért sokat improvizáltunk, kerestük a jó ötleteket, a jó ritmusképleteket. Ez nem olyan könnyű, bár annak hangzik. Van, hogy sokat szöszmötölünk, és a végén nem lesz az egészből semmi. Most a nyolcnapnyi stúdiózás eredményeként tizenegy szám került fel a lemezre, amiből összesen négyet találtunk ki előre.  Basszuskulcs.hu: Mi a következő terved? Megint váltani fogod a zenészeket? Erik Truffaz: Nem, a következő lemez ezzel a zenekarral fog elkészülni. Ez a klasszikus zenekarom, húsz éve játszom a dobossal és a basszusgitárossal. Szóval, van egy rutinunk, olyanok vagyunk, mint egy család. Néha el kell hagyni a családot, de vissza is lehet térni. Ha ez jól működik, akkor bármikor folytatni lehet. Szeretnék jövőre egy afrikai lemezt, valószínűleg Dél-Afrikában. Még nem tudom, hogy kivel fogok játszani, mert még rá kell találjak a megfelelő zenészekre. Ugyancsak szeretnék együtt dolgozni bolgárokkal. Simon Gyuri fotó: basszuskulcs |