„…Megismételhetetlen, és mindig más”

A Random trip egy hetente jelentkező, változó tagokból álló zenekar „nyilvános jammelése”, amely kötetlenül játszik a jazztől kezdve a trip hopon át a funkyig mindenféle fúziós zenét. Erről kérdeztem részletesebben Delov Jávort, aki fixen létező zenekarai mellett (Turbo, Barabás Lőrinc Eklektric) szabadidejében „vezeti” a Random Tripet.

Mi is ez akkor valójában?

Azért mondanám inkább az örömmuzsikát a sokszor negatív, elhaknisodott felhangú 'jammelés' helyett, mert ez a szó legjobb arra, amit mi csinálunk. Az a lényeg, hogy ott helyben történik az egésznek a kitalálása. Abszolút improvizáció az egész egy-két apró elemet leszámítva, lehet mondjuk ismertebb szövegfoszlányokat bevonni, egy-egy ismert dallamot be-be lehet hozni. Tehát a cél az, hogy örömzene szülessen a pillanat tükrében.

De azért azt elmondanám, hogy ez nem egy újkeletű dolog, tehát eleve az improvizáció az emberiséggel egyidős…tábortűz, barlangban leülnek, valami történik, csontokat összeütögettek, alakultak dolgok. Csak, hogy ennyire messzire ne ugorjak vissza, hanem mondjuk a jazz zenélésben, nem csak a free jazzben, hanem annak kicsit fogyaszthatóbb, populárisabb formájában, mondjuk akár Miles Davis által ezek a dolgok tálalva voltak. Persze a közönség nem igazán tudta, hogy mire számíthat, de mégis jó dolgot kapott. Megismételhetetlen, és mindig más.

Mióta van a Random Trip?

Tulajdonképpen bő egy éve létezik ilyenformán az Instantban. Ez az a hely, amelyik bizalmat szavazott ennek a dolognak és mondhatom, hogy abszolút kiállnak mellettünk és bíznak a produkcióban. Ők ezt egy misszióként fogják fel ugyanúgy, mint mi. Tudják, hogy a keddi nap az nem egy olyan bulis nap, hét eleje, alapvetően még ébredeznek az emberek, próbálják kiheverni a hétvégi megmérettetéseket, de egy kiváló lehetőség, hogy jól indítsák a hetüket.

Végülis az elmúlt egy évben ez volt a bázispontunk, de olyan helyekre is eljutottunk, melyek az Instant falain kívül voltak, így pl. játszottunk jazzfesztiválon, nagy rendezvénytermekben is.

Mi alapján választjátok azokat a zenészeket, akikkel együtt zenéltek?

Hát először is kinek van meg a telefonszáma <nevet>. Ki az akivel már vagy zenéltünk együtt és akkor így került képbe, vagy ha én speciel együtt játszottam már 3-4 emberrel, attól még nem biztos, hogy ők együtt játszottak már…mostanában próbálunk arra rámenni, hogy olyan embereket is elhívjunk, akiket akár csak látásból, vagy csak rádión-tévén, neten keresztül ismerünk, pl. nyilván többször találkoztam már Zságer Balázzsal, de szeretném azt, hogy ő is lejöjjön egy-egy bulira és hogy közelebb hozzuk azokat a műfajokat, amikben mi mozgunk. Vagy itt van pl. a Pély Barnabás, akivel egy suliba jártunk (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem). Egyszer egy jamsession-ön találkoztunk és aztán én bedobtam ezt, hogy mit szólnál, ha…tök nyitott volt, azt mondta jó, belehallgatott, hogy mégis mi ez a dolog, és annyira tetszett neki, hogy már aznap este mondta, hogy mi lenne, ha valamit így játszanánk már akár ott rögtön.

Hogy jött az, hogy te vezeted ezt?

Mivel én lettem az, aki elkezdte ezt a dolgot szervezni, másrészt a helyszín … mert ahol játszunk, ott nem lehet (feltétlenül a színpad előtt) leülni, bár kivetítőn az egész házban lehet látni, hallani, hogy játszunk, ez tök jól meg van oldva, de az én elgondolásom az volt alapvetően, hogy ha valaki lejön és épp játszunk, akkor leginkább egy olyan táncosabb-bulisabb dologba fusson bele inkább, mint hosszú elvont elszállásokba. Ez nem kötelező, de mégiscsak ha lehet, akkor így süljön el. Rájöttem, hogy ehhez az kell, hogy sokkal jobban irányítva legyen. És kicsit a saját szám íze szerint lett formálva.

Csak fura, hogy pont egy dobos irányít…

Semmit nem érne az én kajabálásom és kalimpálásom és mutogatásom, ha a többiek nem lennének rohadt jó zenészek. Sőt, a legjobb, amikor nem is kell irányítani, csak úgy jön magától minden. De ha mégis, akkor nyilván zeneelméleti dolgokba nem fogok belemenni nagyon mélyen a színpadon, sokkal inkább –nyilván- a ritmikába tudok, ha már valamilyen zenei dologba, illetve a dinamikába és a szerkezetekbe.

Azt hogy oldjátok meg, hogy gyakorlatilag egymásra sem néztek és mégis annyira nagy dinamikája van a számoknak?

Alapvetően egymásra figyelünk, de azért vannak íratlan szabályok. Nyilván, ha valaki elkezd egy szólót, akkor én nem fogom a legmagasabb pontról elindítani, mert nincs hova tovább mennem. Minekutána azért ott születnek helyben a dolgok, nincs megírva, hogy miről van szó, ezért kell valamennyi kibontakozási idő, és amíg ez megtörténik, ez csak úgy tud működni, hogy kicsit mindenki visszább vesz és onnan építkezünk. Másrészt a metakommunikáció azért létezik, ha más nem, olyan szinten, hogy én elmutogatom, hogy légy szíves akkor csöndesebben, mert hangos vagy álljunk ki. Tehát lehet olyan dolgokkal machinálni, amik pontosan azt az érzetet keltik, hogy most több vagy kevesebb a zene. És ezek mind ezt szolgálják. Persze az a leggyönyörűbb - mint ahogy már említettem -, amikor nem kell mondani semmit és úgy születik valami és magától jön egyrészt, másrészt meg az is szenzációs, amikor valaki felvet egy ötletet, feldob egy olyan labdát, amit utána így abszolút le lehet csapni.

Akkor ehhez kell, hogy valami azonos zenei alap legyen, amit így mindegyik zenész ismer?

Igen, valamennyi kell, bár egyszerűen csak a fülünk a döntő. Meg mégha nagyon sokfajta zenét is hallgatunk, azért vannak közös pontok. Tehát az improvizációt leginkább a jazzel kötik össze, így a jazzes improvizatív zenék hallgatása az egy közös pont, de ezt leginkább úgy tudnám elmondani, hogy hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek alapvetően amerikai popos r’n’b-s zenéje az, ami talán többünk zenei emlékképe. A funk ügy benne van, tehát azt is nagyon sokat hallgatunk többen. Ezzel szemben sokunknál ugyanúgy a rock is ott van meghatározó elemként, szóval mégsem jelenteném ki kategorikusan, hogy mi az ami mindannyiunkat összeköt. Könnyen előfordulhat, hogyha valaki a Subscribe zenekarból jön, vagy Harcsa Veronika zenekarából, vagy a Beat Disből, akkor valószínűleg más zenét hallgat, kreál napközben is mielőtt a koncertre lejön, mégis valahogy ott helyben együtt valami közöset alkotunk, és ebből születnek többnyire azok a megmagyarázhatatlanul jól eső pillanatok, amik a következő pár napra csomó energiát adhatnak. Mindenki hazaviheti ezt az emléket, vagy akár a saját zenekarával is kipróbálhatja.

Különválasztjátok a Random Tripet és a Random Szerdákat?

Óhatatlanul vannak átfedések, de igyekszünk. A szerdák azok jazzesebbek, mégpedig jellegüknél fogva, tehát sokkal messzebb tesszük a korlátokat, határokat. Tényleg nincs kikötve semmi. Viszont a Random Tripes keddi dolgoknál vannak bizonyos ki nem mondott szabályok, amiket érdemes betartani. Nyilván hogyha ott áll a színpad előtt száz ember, akkor nem fogok produkálni egy 15 perces dobszólót. Persze akkor sem ha kevesen lennének, hiszen mindig igyekszünk a Random Szerdákkal ellentétben énekes, vagy mc vendéget is hívni, és kár lenne, ha csak egy instrumentális önmegvalósításba torkolna a dolog, miközben vokális vendégünk ott ácsorog a színpadon. Hogyha az egész estéket nézem, akkor a jóértelemben vett diszkócsinálásnak aposztrofálhatjuk általában a sztorit. De páldának okáért, mikor Judie Jayt lehívom, akkor nem fogok alá mindenáron discot nyomni, mert tudom, hogy neki teljesen más világ fekszik. Tehát egy darkosabb, egy sötétebb, súlyosabb, vagy akár egy lágyabb valami sokkal jobban áll neki, mint egy drum and bassesebb valami.

Megbeszélitek utána, vagy csak jön a következő este?

Megbeszéljük helyben röviden, hogy húúú gyerekek ez most mi volt, juj, de elborultunk, vagy éppen mennyire máshogy sült el, mint amilyen hangulatban lementünk, és ami várható volt.

Mi a célotok ezzel? Tehát szeretnétek másoknak is eljuttatni, vagy teljesen jó ez a 60-80 ember, aki lejön?

Hááát, alapvetően egy zenész legyen telhetlen egy picit is próbáljon meg minél több, és új fülnek játszani, úgyhogy ezzel mi is így vagyunk! Amiért csináljuk az az, hogy túl azon, hogy jó zenélni, tök jó játszani olyan emberekkel, akik nem feltétlenül játszanak együtt, bár lehet, hogy ismerik egymást innen-onnan. Van az egésznek egy kis misszió jellege ilyen értelemben. Összehozza azokat, akik egyébként lehet, hogy fesztiválokon váltják egymást a színpadon, mégis innentől kezdve szerintem sokkal közelebbi kapcsolatok születhetnek. Ez a szakmának egy részét is összetartja.

A misszió másik része pedig az, ami egyedülálló Budapesten is, és országos szinten is, hogy olyan zenét játszik a dj-nk Q-Cee, amit nem nagyon lehet megtalálni más dj-k repertoárján. Eredeti amerikai oldschool soul, funk, discofunk zenét, sőt italodisco-t, amiben az olaszok a feketékkel együtt tök jól tudtak dolgozni a hetvenes évek végén-nyolcvanas évek elején. Erre van mód, hogy ezt játsszuk, hogy ez szóljon a szünetekben. Tehát nem jön oda senki sem az Instant vezetősége közül, hogy „gyerekek rakjátok már be a izé Valami Amerikát” vagy „James Brown tökjó, de ne ezt, hanem az I Feel Goodot,mert arra táncol mindenki”. Szóval nyugodtan előfordulhat olyan például, hogy alig ismert Al Green vagy Change számok csendülnek fel. És ez tök jó, mert kell, hogy színesebb legyen a paletta. Lehet, hogy igenis belekeveredik, ahogy a bulin is egy-egy ismert nóta, lehet, hogy megjelenik egy Jackson, mert egy jó buliban nem hiányozhat a Billy Jean nyilván, de hogy lehessen olyan zenéket lejátszani, amik tényleg ilyesfajta módon egyedülállóak.

Nyilván azt is szeretnénk, hogy azontúl, hogy a zenészeket összehozzuk, hogy igenis kiderüljön egyik-másik emberről, hogy nem csak jól zenél, hanem mondjuk jófej ember is. Valamint szeretnénk azt, hogy ezeknek az embereknek a közönségét egy kicsikét összekeverjük. Hogy az emberek látókörét, hithű rajongását (nem rossz értelemben véve) azt egy kicsikét tágítsuk és kinyissuk a kapukat számukra. Igenis lehetséges az, hogy mondjuk egy elektro rajongó rájöjjön, hogy érdemes akusztikus, hangszeres koncertekre járni, sokminden lehetőség van abban a műfajban is.

Felvétel?

A hűségét nyilván akkor tudjuk visszaadni, hogyha a koncerteket rögzítjük. Ez meg is történt, de alapvetően ezt inkább egy ilyen lenyomat akar lenni saját magunk számára. Az volna a cél, hogy ezeket áthallgatva most kiválasszunk egy pár olyan közös muzsikálást, amit meg lehetne csinálni úgy, hogy a „randomitását a dolognak” kicsit gatyába rázzuk és rádióbarátabb verzióba, fogyaszthatóbb formába öntsük. Pár számot szeretnénk stúdióba felvenni, de így ettől kezdve a dolog persze elveszíti a totális a rögtönzős mivoltát, de az volna ezzel a cél, hogy kialakuljon előbb-utóbb egy olyan társaság, akikkel, hogyha elkészülnek ezek a számok, akkor elő lehessen adni ezeket a konkrét, már formába öntött, megírt nótákat, persze nem hangról hangra ugyanúgy. Az improvizatív oldalát is szeretném megtartani, és azt, amit az emberek már ismernek vagy megkedveltek, azt elő tudjuk adni.

Akkor ez lényegében rólatok szól vagy a közönségről?

Fontos, hogy az emberek úgy menjenek haza, hogy „hú ez izgalmas”, és tök jó, valami nem megszokottat kapjanak. Vannak emberek, akik nagyon rajonganak valamiért, egy adott zenekarért elmennek akár a világ másik pontjára és mindig ugyanazt a gitárszólót várják. Vannak emberek, akik pedig azt mondják, hogy ez tök jó, de szeretnének valami mást. Olyan is van, aki teljesen elutasító, meg olyan is, aki akár csak sznobériából azt mondja, hogy neki az az igazi zene és koncert, hogyha ott születnek a dolgok. Nyilván az volna a cél, hogy ezek az emberek visszajöjjenek és ne sznobériából, ne azért, mert ez esetleg sikk, hanem hogy hazamenjenek és azt mondják a barátjuknak, barátnőjüknek, cimboráiknak, szomszédjuknak, hogy valami érdekeset láttak és legközelebb jöjjenek le ők is. Azt is fontosnak tartom, hogy ezek a bulik ingyenesek, tehát a közönségnek csak annyi energiát kell belefektetnie, hogy eljön, és ha nagyon nem tetszik neki, legrosszabb esetben a bárpultnál vigasztalódik. (nevet)

További infók www.randomtrip.hu oldalon.

A március 23-ai, basszuskulcs bemutat buli vendégei: Fábián Juli - ének, Trinita (FR) - mc, Horváth Gábor 'Tojás' – billentyű.

Aszkézis_vitrin

Fotó: CrashBandi