| Mirrorworld - Columbus Jazzhajó |
Varázslatos élményben volt részem a Columbus Jazzhajón pénteken a Mirrorworld tagjainak köszönhetően, és ezt még maga a hely sem tudta tönkretenni. A Mirrorworld egy nagyon vegyes zenekar, ahol a hazai és egyéb népi zenék mellett, a klasszikus indiai zenei hagyományok és a nujazz is helyet kap, mindez nagyon szerethetően és könnyeden. A felállás (számomra) új, én még a régi hegedű-szaxofon-cimbalom-ütőhangszer négyest láttam, és az is fantasztikus volt. A mostani tagság sok izgalmat és zenei eltolódást ígér. Először is az eredeti tagok Lantos Zoltán és Horváth Kornél. Lantos Zoltán az indiai zene egyik fő magyar képviselője, amit kilencéves indiai tartózkodása alatt volt ideje magába szívni, Horváth Kornél pedig a legjobb magyar ütőhangszeres, akit világviszonylatban is előkellő helyen tartanak számon. Az ő duójuk egészül ki még egy ütőhangszeressel, Dés Andrással, egy basszusgitárossal, Barcza Horváth Józseffel, és az egyik legjobb hazai zongoristával, Kaltenecker Zsolttal. Nade mostmár hallgassuk inkább. Az első perctől elkap ez a varázslatos zene és mindenféle tájakon visz végig, nagyon jó a hangzásvilág, különleges, izgalmas. Az összeállításból fakadóan folyamatosan változik a zene, a basszusgitár simogatóan, lágyan (smooth) hozza az alapot, amit a két ütőhangszeres szépen kiszínez. A hangzás egyik kulcsa, hogy a Horváth és Dés állandóan váltogatják a hangszereiket, így folyamatosan változik, folyik a zenének a jellege is. Kettőjükből Dés az, aki a szilárdabb ritmusért felel, ő a klasszikusabb ritmusszekció, djembét, állótamot, cintányérokat használ a legtöbbször, míg Horváth Kornél a hangulatot teremti meg, végtelen számú, a világ minden tájáról származó hangszerével (nem is tudom a nevüket, maximum a formájukat tudom leírni). Kaltenecker Zsolt általában szintiszőnyeget játszik vagy halkan párhangos kíséretet nyújt, a főszereplő, Lantos Zoltán pedig különleges hangzású hegedűjén gyönyörűen, pengetve és vonva játssza a témákat és a szólókat. A hegedű egy kicsit torzított, néha visszhanggal, néha pedig loopoltatja (felvesz egy részt, és ezt játssza vissza újra és újra). A kompozíciók szokatlanok, ám nagyon kellemesek a fülnek, ismerős dallamokat hallunk, nincs itt semmi elborult jazz, csak szép, könnyed zene, közérthető módon.  Néha persze erről a világ körüli kirándulásról az űrbe is kijutunk, ennek idegenvezetője Kaltenecker Zsolt, aki különböző, elszállt szintihangzásokkal éri mindezt el. A szólói nagyszerűek, ilyenkor a zenekar elindul a nujazz irányába, a dinamika egyre feljebb megy, mármár az őrületet súrolják, a jó értelemben. Az utolsó számban levitte a fejem a szóló, nem hittem el, annyira jó volt. Eddig csak szépet és jót írtam, ami igaz is, remek zenekar, remek koncert, rettenetes koncerthelyszín. Most nem akarok belemenni abba, hogy hülye a hely elrendezése, mert az, körülbelül tíz ember látja rendesen a színpadot, de az nevetséges, hogy a halkabb részeknél valami zajt hallunk a hajó elejéből. Most komolyan, mi a franc? Az meg végképp nem oké, hogy a bunkó külföldiek meg hangosan végigpofázzák a koncertet, pedig a zenészek még utalnak is rá, hogy lehetne csöndesebben. Alapvetően a pincérek dolga lenne, hogy rászóljanak a közönségre, vagy nem tudom, de én, mint fizető vendég, aki a koncertre jön, arcon vagyok köpve. Erről ennyit, senkinek sem ajánlanám a helyet, ha nem lennének ott jó fellépők, akik ugye vannak. Vissza a zenéhez. Izgalmas, hogy különböző összeállításban játszanak együtt a zenészek, nem mindig öten, például a basszusgitárszólót csak Horváth Kornél kíséri egy fadobozon, de van, hogy a hegedű szól az ütőhangszeresekkel. Van itt cajon-conga szóló, de halljuk még az iskolás éveink egyik népszerűtlen eszközét, a háromszöget, amit Horváth úgy tud megszólaltatni, hogy minden ezirányú sérelmünket elfelejtjük. Sajnos nem minden esetben jó a hangosítás, nem mindig tiszta minden hangszer hangja, Horváth Kornél pedig sokszor nem hallható, ami nagy kár, mert érdemes lenne rá figyelni. A koncert végén előkerül a különleges indiai hegedűcsoda (csak három van belőle a világon), Lantos Zoltán ezen egymagában játszik, az öt rendes húr mellé hét, csak zengő húr társul, amik különlegessé, túlvilágivá teszik a hangzást. Gyönyörű. Lassú dob érkezik, a témát a basszusgitár játssza, csodálatos harmóniák, (ezeket a szavakat írtam a papíromra: csodálatos, gyönyörű, fantasztikus). Mindenki szólózik egyet a végén, és bár még hallgatnánk nagyon sokáig, de vége, körülbelül kétórányi játék után. Összesen kilenc számot játszottak, így érezhető, hogy a kompozíciók hosszúak, kidolgozottak voltak, és volt is mondanivaló bőven. Most mit mondjak, zseniális volt a koncert, mindenki menjen el és hallgassa meg őket, jó tudni, hogy ilyen zenekarunk is van. Világkörüli utazás nagyszerű zenészekkel, gyönyörű kompozíciók, katarzis, könnyeden. Kár lenne kihagyni. A jazzhajó meg összeszedhetné magát.
|