|
caecilie norby, christophe wallemme, david linx, diedrik wissels, john parricelli, lars danielsson, leszek mozdzer, magnus öström, műpa, stephane huchard, winand gábor A MOL Jazzfesztivál nyitóelőadásán egy csodálatos zenekar mutatkozott be a hazai közönségnek, akik a második előadás elől hazamenekültek. 
Nagy öröm, hogy van olyan rendezvényünk, mint a MOL Jazzfesztivál, ahol a hazai zenészek mellett felvonultatják az európai jazzélet elitjébe tartozó zenészeket és zenekarokat is.
Az ötnapos rendezvény a Művészetek Palotájából indult, és rövid körutat után ugyancsak itt fejeződött be. Rövid (tényleg rövid) köszönetet mond Gőz László, majd belecsapunk a lecsóba.
Az első fellépő a svéd bőgős/csellista vezette Lars Danielsson Quartet, amiben a címadó mellett egy angol gitáros (John Parricelli), egy lengyel zongorista (Leszek Mozdzer) és egy svéd dobos (Magnus Öström, az E.S.T. dobosa) kapott még helyet.
Joni Mitchell Both Sides Now szólóbőgőre átírt szerzeményével kezdünk, és ez a békés melódia meghatározza az egész koncert hangulatát, csendes, finom zene jön a későbbiekben is.
Megjelennek a többiek, Leszek Mozdzer zongorája gyönyörűen szól, játéka nagyban hasonlít a komolyzenei darabokra. Magnus Öström a tőle megszokott, sűrű, de finom dobolást hozza, megteremti az atmoszférát, a hangulatot, lüktet, de nem zavar. Egyszer kézzel is dobol, hogy ezzel is megőrizze a többi hangszer által hozott lágyságot. John Parricelli az idő többségében a háttérben marad, játéka nagyon szépen egészíti ki a többiekét.
Mindenki keveset, de sokatmondóan játszik, érzékeny ez a zene, apró rezdülésekből áll, valahol a jazz és a klasszikus zenének a határmezsgyéjén.
Bár a bőgő az egyik főhangszer, nem áll a többi hangszer elé, hangsúlyosan is a háttérben marad, úgy erősíti az aktuális szólistát.
A zongorista-bőgős szerzőpáros egy csendes és egy gyors darabot ad elő duóban a félidőben, ezzel is megmutatva, hogy nem csak lassan tudnak játszani. 
Az egyórás koncert végére a cselló is előkerül, nagyon izgalmas, ahogy Danielsson a hangszert pengeti, ahogy akkordozik rajta. Mintha klasszikus gitár lenne, de mégsem, mert sokkal mélyebb a hangja.
Az egész koncert csodálatos volt, néha fájdalmas gyönyörű, néha vidáman szép. A hangszerek szépen szóltak kifelé, bár a padtársam a lábdob hangját hiányolta.
Az ováció természetesen nem maradt el, így a ráadás sem. Sőt, egy vendég is érkezett a dán Caecilie Norby személyében.
Ez a dal is nagyon szép volt, amiben tökéletesen beleillet a mély női énekhang. Sőt, még egy vicc is belefért, Caecilie egy dobszólót énekelt a dobosnak.
Nagy taps továbbra is, de nincs több idő, jön a második rész, előtte szünet. Közben pedig remélem, hogy újra látjuk itthon ezt a csodálatos négyest.
A második felvonásban a belga David Linx és francia zenekara lépett fel, a közönség nem kis bánatára. Persze ezt még nem tudtuk az elején, de én előre elárulom.
Davix Linx nagyszerű énekes, ehhez egy pillanatig sem fért kétség, nagyon izgalmasan énekelgetett a színpadon, kellemesen fátyolos hangja és furcsa éneke sok jót ígért, már egymagában is lekötötte a figyelmet. Jó ritmusban, muzikálisan, kicsit swingesen, de mindenképpen egyéni stílusban fűzte egymásba a dallamokat. (Közben mindenki képzeljehozzá a Beverly Hills-i Zsaru szőke fickóját).
A zene és a zenekar jó, de igazából semmi különleges, és ez fullasztotta unalomba az estét. Van dobszólót, bőgőszóló, a zongorista ügyes, de semmi sem történik, csak úgy csordogálnak az események. Lírában kicsit erősebbek, jobban kijön az ének egyedisége, de igazán ott sem esünk hanyatt. Nem köt le, nem mutat újat.
A közönség már itt elkezdett szivárogni, szép lassan, illedelmesen.
Kicsit bíztam benne, hogy hátha Winand Gábor vendégjátéka megmenti az estét, de nem történik ilyen, sőt, talán még a távozásokat is katalizálja.  Állnak egymás mellett, szólóznak, énekelnek, de ennek a csodálatossága elveszik, mire a székemhez ér.
„Ez most fájt” – mondotta a mellettem ülő tanult basszusgitáros kolléga a bőgőszóló után, és láthatólag sajnálta magát, és az összes jelenlévőt.
Egész széksorok távoznak már, a karavánok egy szebb világ reményében az ajtó felé indulnak. Itt már mindenki magáért harcol, nincs illedelem, szám közepén hagyják el a helyszínt.
Az énekesek közül nekem Winand jobban tetszik, izgalmasan énekel, érdekes harmóniák jönnek ki, pont a disszonancia határán.
Daliás társam ekkor elszelel egy menekülőkből álló csoporttal, mondván: „Nem akarom elrontani az első okozta jókedvemet.”.
A végére így a médiamunkások, pár kitartó hallgató és Winand Gábor családja marad, hogy megtekintse a totálisan kudarcba fulladt koncert utolsó hangjait. A nép döntött.
Ilyen este volt ez, egy csodálatos első félidővel, és egy kiábrándító másodikkal.
Szeptember 9, szerda, 19:30, Művészetek Palotája Lars Danielsson Quartet
Lars Danielsson (nagybőgő, cselló)
Leszek Mozdzer (zongora)
John Parricelli (gitár)
Magnus Öström (dobok)
Caecilie Norby (ének)
David Linx – Diedrik Wissels Quartet
David Linx (ének)
Diedrik Wissels (zongora)
Christophe Wallemme (nagybőgő)
Stephane Huchard (dobok)
Winand Gábor (ének) gy Képek forrása: bmc.hu, myspace.com/esbjornsvenssontrio
|