Ezter - Gödör
2009. szeptember 09.

ezter, fodo, gödör, hámori máté, mogyoró kornél, papesch péter, sárik péter

Bíró Eszter és csapata az Ezter projektnév alatt mutatta meg a Gödör közönségének, hogy miként képzelik el a zsidó zenét a huszonegyedik században.

Bíró Eszter

Viccesen indult a koncert, a már negyedórás csúszás miatt egy úr úgy érezte, hogy itt az idő egy forradalomra, és ultimátumához tagokat toborzott a színpad előtt. Vagy visszakapja pénzét, vagy kezdődjön.
Pont ekkor tűnt fel Mogyoró Kornél a színpadon, akit a közönség tapssal jutalmazott, emberünk pedig ezt bátorításnak vette egy pillanatra.
Ha hősünk további kalandja érdekel valakit, akkor elárulom, hogy nemsokára távoztak, ugyanis újabb konfliktus ütötte fel fejét a koncerten. Gondos kezek székeket varázsoltak a nézőtérre, de erre sem a zenekar, sem a táncoló első sor szerint nem volt szükség. Az ülők persze nem láttak semmit, kész is a probléma.
A koncert egyébként a Nyári Zsidó Fesztivál csütörtöki napjának volt programja, a késői féltizenegykor.
Az Ezter formáció Bíró Eszter színésznő/énekesre épül, aki Födö Sándorral összeszövetkezve hozta össze a zenekart, amiben még a többi Azuma Clan tag (Mogyoró Kornél, Hámori Máté, Papesch Péter), Nikola Pavor és Sárik Péter kapott helyet. Szóval van jó zenész bőven a színpadon, és lehetőség a kemény megszólalásra, ami az első perctől jellemző.
Ezter ezerféle általam nem ismert énekel, görögül, spanyolul, mindenféle közel-keleti nyelven, talán még judeota nyelven is, bár ezt a nyelvjárást még az előzőknél is kevésbé ismerem.
Az éneket Nikola Parov hangszerei, furulya, fuvola, klarinét, duda és gadulka egészítik ki, miközben a többiek nehéz, kemény alapot raknak le.
Sajnos a mély (szokás szerint) gerjed, de ettől még nagyon jók Papesch basszusszólói. A többiek is kiveszik a részüket a szólózásból szerencsére, Hámori Máté hatalmas gitárszólókat vág le mind elektromos, mind akusztikus gitáron, a legjobb részek pedig a két ütős szólói, főleg, ha együtt játszanak.
A zsidó dalok mellett a Ponyvaregényből ismerős dal, a Misirlou görög eredetijét adják elő, nagy sikerrel, majd egy bolgár dalt Nikola Parovval. Később pedig egy dél-indiai szám is felbukkan.
A koncerten a nyugodt és az őrült részek váltják egymást, akár számokon belül.
Egy lassú spanyol-judeó dalt akusztikus gitár, triangulum, tiszta zongora kísér, hogy aztán a következőben mindenki rálépjen a torzító pedálra.

Födö Sándor

Egy számra csak az Azumások maradnak a színpadon, két cajon és basszusgitár által összehozott ritmusdáridót hallunk a mosolygós zenészektől, majd beszáll a gitár is. Az egészet a két cajon hosszú csatája és tapsvihar zárja.
Mindenki lemegy és csak Ezter jön vissza, hogy az egyetlen erdélyi-magyar-zsidó népdalt, a sokat idézett Szól a kakast adja elő. A loopoló a segítségére van, így először 3, 4 majd 5 szólamban énekel önmagával, hogy a végére csak újra egymaga maradjon.
Ez nagyon izgalmas és szép, amit a telt, gyönyörű hangja tesz igazi élménnyé
Újra pörgés van, mert feljönnek a többiek.
A darabokban sok a váltás, jópofa hangszerelésű mind, élmény hallgatni őket.
Az utolsó számban végre Sárik Péter is odalép, szintiszólót és karnevált ad elő, majd rockgitár és énekeltetés, amit akkor sem tudtam megjegyezni, a papíromon pedig ez áll: „avajbile”.
A ráadásban Ezter szájzongorál kicsit, majd Fodo is.
Mivel a közönség keménymagja nem távozik, egy második ráadást is kapunk, egy bolgár zúzdát, ami szép lezárása az estnek.
Jó kis koncert volt, ugrálós, vidám zsidó zene, sok keménységgel és jó szólókkal. Egy régi világ belecsempészése az újba.

Szeptember 3, csütörtök, 22:30, Gödör

Bíró Eszter (ének)
Födö Sándor (dobok, ütőhangszerek, szájzongora)
Nikola Parov (fuvola, furulya, duda, klarinét, kaval, buzuki, gadulka)
Hámori Máté (gitár)
Papesch Péter (basszusgitár)
Sárik Péter (billentyűs hangszerek)
Mogyoró Kornél (ütőhangszerek)

gy

Képek forrása: mypsace.com/eztercom

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés RSS
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Szöveg:

!joomlacomment 4.0 Copyright (C) 2009 Compojoom.com . All rights reserved."