| Trio 3PO - Szimpla Kert |
Újabb minimális érdeklődéssel övezett koncertnek adott helyet a Szimpla hétfő este, ami pedig megérdemelt volna több hallgatót is, mert jó zenészek játszottak jó zenét.![]() A vonal a könnyed jazz, szép kompozíciók, jó dalok, grúvos megközelítés, hosszú és nagyon jó szólók, igazán kellemes élmény. A változatos és kevés dobhoz simogató, lágy basszusgitár társul, a főszerep a zongoráé, szép harmóniák, jó témák, nem is kell más, együtt van a zenekar. Dr. Jeff A. Matrixx (leánykori nevén Milosevics Mirko) nagyszerű zongorista, Fender Rhodes hangszínű zongorája (légies, visszhangos, tompa, sok magassal) a korai Return to Forevert idézi, dallamos, frankó szólókat villant meg, nagyon jó ritmusban, élmény hallgatni. Hárs Viktor, a dalok szerzője hiányzik a koncertről, őt Glaser Péter helyettesíti, aki legalább akkora részt vállal a szólókból, mint Matrixx, nagyon jók az ő szólói is, amikhez néha rendes, néha pedig bundozatlan basszusgitárt használ. A kíséretet is teljes beleéléssel játssza, nagyon jól egészítik ki egymást Madai Zsolttal, és az is sokat dob a produkción, hogy állandó lüktetése van a basszuskíséretnek, így könnyebb a zongorának és a hallgatónak is erre támaszkodni. A harmadik tag, Madai Zsolt nagyrészt a háttérbe húzódik, dobolásával a másik két zenészt támogatja, finoman, keveset játszik, szólót tőle csak a koncert végén hallunk, ezt kreatívan oldja meg. ![]() A zenék a koncert első felében a más említett relax vonalon maradnak, belesüppedek a kanapéba, nagyon jó elhallgatni a kellemes zenét, a remek kompozíciókat és zenei megoldásokat, szólókat. A második résztől viszont előbújik Matrixxból a diszkókirály (nem volt túl mélyre ásva, a ruha egy az egyben szombat esti láz), előkerülnek a műanyag hangszínek, itt van igazán elemében, elszabadul a zongora, néha Stevie Wonderes hangszín, néha pedig olyan műanyag hangszínek, mintha maga Mario játszaná őket. A zenekar is egyre erősödik, ezek a koncert legjobb részei. A számok között sok az állás, nem siet a zenekar, nem is sietteti őket senki, az elején ketten, a végefele már nyolcan-tizen vagyunk, ilyenkor nézi át Glaser Péter a következő dalt. A vége homályos, nem mondanak semmit, felállnak, beszélgetnek, egyértelmű, hogy itt már nem lesz több zene. Nagyszerű koncert volt, három kiváló zenésszel, néha csücsülős, könnyed, szép zenével, néha pedig videójáték dzsezzel szórakoztatták a kicsiny közönséget. Véleményem szerint több embert is érdekelnének, ha tudnák, hogy milyen jók. Nademajdmost. Március 24, hétfő, Szimpla, 20:00 Dr. Jeff A. Matrixx (zongora) Glaser Péter (basszusgitár) Madai Zsolt (dobok) Képek forrása: myspace.com/trio3po, szucsgabi.hu |

