| Nyeső Mari - Gödör |
| 2009. július 28. |
|
Nyeső Mari lemezbemutatott a Gödörben, hatalmas tömeg és zenekari kíséret. Én még ennyi embert nem láttam a Gödör kisszínpadára meredni, mint ezen az estén, láthatóan elég izmos rajongótábora van Nyeső Marinak. A szokásostól eltérően nem kávéházi székelrendezés, hanem a rendes, sorokba zsúfolt megoldással éltek, de így is majdnem a kijáratig állt a kíváncsi tömeg. Ez egy intim műfaj egyszerű zenével, hétköznapi történetekkel, aminek pont a mindennapisága a varázsa, nem akar több lenni, mint a mindenhol jelenlévő szépség és öröm megmutatása. Nekem a gyorsabb számok ezen az estén jobban bejönnek, itt a dob és a bőgő jelenléte hozzáad a zenéhez, amit viszont nem érzek a lírai daraboknál, főleg a dob monoton püffölése zavar. Bár zeneileg érdekesebb lett, pont emiatt el is fedik Nyeső Mari varázsát, ami jobban átjött, amikor csak egyedül ült a színpadon. Természetesen a siker nem marad el, a Királyfit taps fogadja és a közönség az együtt éneklésre is mindig vevő. A lemezbemutató kevesebb mint egy óra után zárul, ezután már a következő kiadványba nézünk bele, ami világkörüli utazás lesz, így jutunk el Indiába. Hatalmas ovációval ér véget az est, ezért a zenekar visszatér az indiai darabbal, majd a huhogós számmal is (tündéres gyerekdal), amit Nyeső Mari egy pillanat alatt leinstruál a zenekarnak. A taps állandósul ezután, így a közönség kérésére a Királyfival térnek vissza (én is erre szavaztam volna), még mindig taps, de mostmár tényleg vége. Így sem volt túl hosszú, mindösszesen hetven perc, remélhetőleg következőkor még többet hallhatunk. Kedves zenét játszik Nyeső Mari, aki a személyes varázsa mellett szépen énekel és nagyon jól gitározik, amihez már csak plusz a humoros szöveg.
Július 27, hétfő, 20:00, Gödör Nyeső Mari (ének, gitár) Képek forrása: nyesomari.hu |