| Ektár - Columbus Jazzhajó |
| 2009. július 10. |
|
Varázslatos élményben volt részem az Ektár koncertjét, akik sok nép zenéjét gyúrták egybe, és emelték földöntúlivá. A gyönyörű jelző állandóan a tollam hegyén ült.  Nagy pluszpont, hogy a régi koncepcióval szakítva, a hajó végébe került a színpad, így végre a méltó helyükön ülnek a zenészek, a közönség is jobban rájuk lát. Közben az is felmerül bennem, hogyha a saját programfüzetükben nyolcharmincas kezdés van, akkor engem miért nyolcról tájékoztattak a szervezők. Mert nem könnyű az élet. Így volt időm lesni a tájat és lélekben felkészülni az eseményekre. Az Ektár zenekar Szőke Szabolcs kompozícióit játssza el, a dalok a zene csodáját hirdetik, központban a gadulkával. Nem tudtam, hogy mi az a gadulka, de azt sem, hogy mi a sansa, a vibratone, a sína, pedig ezek mind előkerülnek, és szerencsére valaki mindig elmeséli, hogy mit hallunk. A gadulka egy minicsellóra hasonlító bolgár hegedű, amit a művész ültében szólaltat meg. Három rendes és tizenegy rezgő húrja van, ami nagyon egyedi hangzást biztosít neki. Kicsit, mint az indiai hegedű. Aztán a sansa az a kalimba másik neve (egy dobozra felszerelt fém vagy bambusz csíkok, afrikai hangszer), a vibratone egy rezgő rúd, a sína pedig egy indiai asztali harmonika. Szóval kulturális tanítás is van bőven.  A zenekar sohasem hallott természetességgel olvad eggyé a zenében, bár mindenki mást játszik, mégis összefonódnak, együtt szólnak, csodálatos és földöntúli a hangzás. Aminek a ringatását a víz csak még jobban kiemeli. Sűrű a koncert, sok dolog történik, állandó változásban vagyunk, a hosszú kompozíciók hosszú szólóknak engednek teret, ezek szép ívben szólalnak meg, felmegy, majd visszatér ugyanoda. Minden egyes rész egyedi és különleges, az aktuális szólóhangszer kiválásával a kíséret hangzása megváltozik, amit a dinamikai játék csak még jobban kiemel. Nehéz, mégis könnyű zene, megéri odafigyelni, mert sok szinten zajlanak az események, minden hangszer érdekes témákat játszik, és közben a magasban egymásra találnak, összeolvadnak, kilépnek a keretek közül. Mindezt úgy, hogy hol akár három zenész játszik uniszólót, hol pedig a három dallam külön megy, az egyik kezd, és a másik fejezi be, már nem lehet tudni, hogy ki kicsoda. Sámánok vannak a színpadon, akik lassú muzsikájukkal elvarázsolják a hallgatót, majd extázisba kergetik őket. Kiragad a világból ez a zene. Minden zenész csodálatos, sokféleképpen mutatják meg a tudásukat, a halljuk a gadulkát bőgőgrúvra, összemosott, kitartott szaxofont, a gyönyörű, szoprán éneket egyszer magyarul is, közel-keleties szopranínót, perzsa zenét, egy dob nélküli dalt, békés zenét, csodaszép, tompított gitárszólót lágy húzott-nyújtott kíséretre, arabos-túlvilági éneket, egy pillanatnyi káoszt, eksztatikus éneket és szaxofont, bőgőt és kereplőt együtt. És még nagyon sok mást, leírhatatlan változatosság és egyedi hangzásvilág.  A ritmusszekció nagyon jól megfogja a zenekart, mind Sárvári Kovács Zsolt változatos és sokféle ütőt használó dobolása (és kreatív dobszólója), mind Benkő Róbert izgalmas, néha a teret egyedül betöltő bőgőjátéka nagyszerű. Mindez persze elmondható az összes zenészről, mindenki a legjobbat hozta ki magából, csodálatos koncert volt, amely egy pillanat alatt ragadtmagával. A befejezéskor már érzem a hiányát, de azt is, hogy teljesen feltöltődtem. Mindenkinek ajánlom az Ektárt, mert egyedülálló és besorolhatatlan, amit játszanak. Július 9, csütörtök, 20:30, Columbus Jazzhajó Tóth Evelin (ének, sína, kalimba) Szőke Szabolcs (gadulka, vibraton, kalimba) Váczi Dániel (szopranínó, altszaxofon) Kardos Dániel (gitár) Benkő Róbert (nagybőgő) Sárvári Kovács Zsolt (dobok)
Fotók: basszuskulcs Köszönet a Columbus Jazzhajónak a belépőért! |