| Berki Tamás Band, Special Providence - Gödör |
| 2009. július 10. |
|
Erre a napra Berki Tamás életigenlő csodazenekara és a technikás fiatalok jazzmetálja jutott, tömény zene.  A zenekara tökéletesen van összerakva a jazzfunkrock stílushoz és viccesszövegű dalaihoz, a nagy tudás mellett a bohóckodás is állandóan a színpadon van. Mohai Győző szilárd alapot üt, Plútó sűrű basszust hoz, amibe Mohai Tamás szúrja bele akkordjait, amit remek lüktetéssel tálal. Tóth Viktor szaxofonjátéka pedig párja az éneknek, pont a megfelelő módon egészíti ki azt. Már az első pillanattól kezdve, amikor felcsendül az állandó kezdőszám, a Legyen egy dal, faszán szól a banda, nagyon jó az egész, jófajta basszus, és már itt is elképesztő szólókat hallunk Tóth Viktortól és Mohai Tamástól. Innentől kezdve már csak ámulás és mosolygás van, jönnek sorban a frankó dalok és a hosszú szólók, mindenki zseniális, és közben pedig még vidámság is van. Elhangzik dal a baracktermésről (Kati), az élet és az újság összefüggéseiről, aztán az állatos blokk következik (Te kis nyuszi, Bika, Majom). Örömünnep.  Minden zenész nagyon érzi a zenét és a dallamokat, Tóth Viktor szétfújja az épületet, Mohai Tamás rockgitárja lever minket a lábunkról, Plútó elképesztő dolgokat művel, Berki meg ugye Berki, örülünk, hogy itt lehetünk. Van is taps bőven, jócskán tele lett a hely. A Mindenki (Berki Tamást akarja) a legnagyobb funk, nem hibáznak itt sem, csoda történik, körülbelül kötelező ezt a zenekar látni. A végére marad a Kezet fel, ülve is tombolunk, elképesztő zene, feltesszük a kezünket („aki elvesztette az eszét, kezet fel!”), még egy kör szóló, balkáni szaxofon, slapbass, hatalmas taps. Egy pillanat alatt elröpült a másfél óra, nagy nehezen magunkhoz térünk. A Berki Tamás Band ledobta a pozitív bombát a Gödörre, gyönyörű és csodálatos zene ment itt végig, nagyon könnyen érthető és kellően elborult dolgok, látni kell, hallani kell, kell. Van egy kis szusszanásnyi idő, mert folyik a beállás, de aztán odacsap a Special Providence is. Ők egy bonyolultabb és technikásabb irányból mennek neki a dolognak, keményen, agresszíven kezdenek, vad zene szól. A basszusgitár nagyon meghatározó, Bata István kiemelkedik a többiek közül a hangsúlyos játékával. Folyamatosan változik a zene, nagyon kell figyelni, a vadulás után lassú visszhangos gitár szól, nyugodt zene, de ez egy pillanat alatt változhat, és változik is, fújtató szinti, zúzás, dicsőséges mese tiszta zongorával, megint zúzás szép zongorával, gyönyörű részek, törzsi zene, pillanatnyi impressziók.  Kőkemény, bivalyerős dobolás kíséri a történeteket, amihez hozzájön a basszusgitár, így az alap szilárd és a hallgató arcába vág. A progresszív metál és a jazz összekeveredik, sebességmámor, műanyag hangszínek, sok torzítás, kemény zene. Valahol a Dream Theater, a Tribal Tech és a European Mantra által meghatározott háromszögbe tehető a műfaj. A zene a billentyűkre épül, a hangszín meghatározó eleme az egyes részeknek. Összetett, nehéz zene, amit sokszor elképesztő sebességen adnak elő, a gitáros szélsebesen teker, a dobos pedig a maga a villám. Ami furcsa, hogy a gitáros nem mindig játszik a szintis részek alatt, ezen még lehetne dolgozni, valami frappáns harmónia odaférne. A rajongótábor fiatalokból áll, már kevesebben vagyunk, mint Berkiék alatt, de azért vagyunk bőven. Az utolsó szám, a Lava üvegdob hangú szintit hoz, a téma a gitáré, mindenki pörög a színpadon, elképesztő sebességig gyorsulnak. Visszatapsolják őket, aminek láthatóan nagyon örülnek, a harsogó funkszinti kellemesen beleültet a székbe, aztán a gyorsulással össze is zavarodnak, durva zene ez így a végére.  Berki Tamás Band Képek forrása: majazz.hu, myspace.com/tothviktor, specialprovidence.hu |