Kaltenecker Zsolt & Andrew J feat Harcsa Veronika, dj Quick - Dürer kert
2009. június 11.

andrew j, dj quick, dürer kert, harcsa veronika, kaltenecker zsolt

Kedd este a Dürer kertben megleshettük, hogy milyen új produkcióval érkezik majd az ősszel Harcsa Veronika. Érdemes odafigyelni rá.

Kaltenecker Zsolt

A Dürer kert új programsorozata mutatkozott be ezen az estén, aminek a keretében az élő jazz találkozik a keverőpult gépi ütemeivel. Az első koncerten, ami egyben a kertrész egyik nyitánya is, a házigazdapáros Kaltenecker Zsolt - Andrew J Harcsa Veronikát és DJ Quicket hívta meg egy közös improvizatív estre.
Ez már csak azért is kíváncsivá tett, mert korábban Veronika elárulta nekünk, hogy a két fent említett úriemberrel tervez zenekart. Lássuk akkor.
Óra negyven körül kezdünk, Andrew J teszi be az alapot, dobgép és basszus, erre kerül rá a szinti szőnyeg, Veronika pedig nagyon jól énekel rá. Frankó megnyugtatós nujazz.
Aztán jó szólót is kapunk Kaltenecker Zsolttól. Jó ez az egész, finom kis drumandbass, jó alapok, nagyszerű zongora és ének.
Dszezzes és elektronikus témák váltják egymást, amik alatt kifigyeljük, hogy Veronika nagyon jó énekes, szép hangja van, és én személy szerint örülök, hogy új oldaláról mutatkozik be. A mély hangjai kifejezetten jók, teljesen más világ, mint a magasak, valahogy érettebb, nőiesebb.
A zenére lehet heverészni, nézelődni, de ha valaki akarja, akár lassan mozogni is tud rá. Nagy siker lesz, az tuti.
Megérkezik közben DJ Quick is, szkreccselés és egyéb DJ dolgok mennek a színpadon dobgépre. Most zongora se nagyon van, néha-néha feltűnik, de annyira nem jellemző. Ezt a részt én hanyagoltam volna.
Szerencsére a szintit nem lehet lekapcsolni, ahogy többet halljuk, úgy lesz jobb a műsor, de azért a DJ-k továbbra is uralják a zenét, ami a csökkenő tapson meg is mutatkozik.
Veronika is beszáll, ez megint jobb, egy Prince átdolgozást hallunk, Mr. Man, nem rossz, de néha leül.
Vegyes összképpel megyünk szünetelni.
A szünet után újra kiderül, hogy Kaltenecker Zsolt nagyon tud, akár törvényszintre is emelhetjük, hogy minél a több Kaltenecker, annál jobb a zene ezen az esten.

Harcsa Veronika

DJ párharc szintibasszusra, majd szép dallamok és harmóniák.
Hirtelen chilles, lágy alapra játszott szinti, ez baromi jó.
A végét megint olyan magasságba teszik a zenészek, mint az elejét, a Spooky-t tánczenésítik meg, hatalmas szintiszóló, Veron éneke magával ragadó, frankó zongora, a DJ-k pedig a háttérben maradnak.
Fél tizenkettőkor van vége, és sok érdekes tapasztalattal lehettünk gazdagabbak ez idő alatt. Egyfelől, a Harcsa-Kaltenecker-Andrew J trió sikerre van ítélve, nagyszerű nujazzt kapunk majd tőlük, már nagyon várom, viszont ez az egész DJ téma tőlem nagyon távol áll, ezért elnézést is kérek a rajongóktól, de a keverőpult nem tudja felvenni a versenyt egy élő hangszerrel.


Május 12, kedd, 21:00

Harcsa Veronika (ének)
Kaltenecker Zsolt (billentyűs hangszerek)
Andrew J (keverőpult)
DJ Quick (keverőpult)

 

gy

Képek forrása: www.myspace.com/harcsaveronika, www.myspace.com/zsoltkaltenecker

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés RSS
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Szöveg:

!joomlacomment 4.0 Copyright (C) 2009 Compojoom.com . All rights reserved."