Tavaszi Bor és Jazzfesztivál
2009. május 11.

ergi jános, lászló attila, lattman béla, mohay andrás, oláh árpád, oláh kálmán, tzumo, városház tér

Itt a tavasz, süt a nap, nyílnak a virágok és nyílnak a szabadtéri helyek, a fesztiválok.
 
Tavaszi Bor és Jazzfesztivál

Szeretem a napsütötte zenét, a jó levegőt, remek hétvégi elfoglaltság a zenével összekötött tematikus program, jelen esetben a bor és a jazz frigye.
Korrekt kis színpadot dobtak össze a téren, viszont a kényelmünkről elfeledkeztek, szék, pad nem kapott helyet a színpad előtt, sőt a tér zseniális építészeti kialakítása okán a klasszikus gyep helyett macskakő nőtt ki a földből, amin azért nem olyan jó ücsörögni.
Az ingyenesség és a köztéri helyszín azt is magával vonzza, hogy bárki bekiabálhatja, hogy „Omega!”, ami azért elég nagy tiszteletlenség a zenészekkel szemben. Ez van.
 
László Attila – Oláh Kálmán Quartet

Klasszikus jazz kerül a bor mellé, a László Attila és Oláh Kálmán fémjelezte négyes, ahol a két nagy öreg mellé harmadikként Lattman Béla csatlakozik. Őket egészíti ki a fiatal, Mohay András.
Tiszta hangszínű jazzt hallunk, a fősodort követve, de azért nem swinget. Szépen szólnak a hangszerek, aki szereti a klasszikus jazzgitár hangzást, annak László Attila gitárja is tetszeni fog.
Saját számok, dallamos jó témák, sok szóló (mindkét névadó hosszú ívekben fejti ki a dalokat), kellemes, magasszíntű zene, de a hallgatóbarát módon.
Sajnos a hangosítás nem tökéletes, a basszusgitár túl halk, nagyon hiányzik. És valami még zúg is. Talán ezért nem a legfrappánsabb megoldás a színpad mellé tenni a hangosító pultot, mert így a hangmérnök nem a hallgatóságnak lövi be a hangzást.
 
Oláh Kálmán

Az utolsó szám, a Dr Q a koncert legjobb dala, itt a basszusgitárt is halljuk, hangsúlyos szerepet kap, ezzel az erős lüktetéssel a többi történés is izgalmasabbá válik.
Hosszú szólókból álló zenét játszik a zenekar, sok gitárral és zongorával, nagyszerű zenészekkel, jó alappal, kellemes zene, jó választás a borkóstoláshoz.

Az egyórás koncert után átszerelés, és nyolctól a kissé csalóka nevű Tzumo Trio folytatja, ami az idő nagy részében az Egri János – Oláh Tzumo Árpád duót jelenti.
A klasszikus vonal marad, sőt, ez már akusztikus is (Tzumo esetében a zongorahangzás versenyzongorát imitál).
Ezen a napon a mélyekkel nem tud mit kezdeni a hangmérnök,a nagybőgő gerjed, nem szól szépen. Ez a későbbiekben javul, de nem javul meg.
Egyenrangú fél a két virtuóz zenész, a dalok szólóikból épülnek fel, szép dallamokból. Tzumo gyönyörűen zongorázik és nagyon szépen is szól a hangszere.
 
Oláh Tzumo Árpád

A balladától a vidámig, a nyugodtól az elborultig mindenféle zenét játszanak, legjobbak a lassabb dalok, ekkor jön ki a zongora hangja a leginkább, és a dallamok is ekkor a legszebbek.
Az utolsó két dalra, egy negyedórára (a másfélből) trióra egészülnek ki, Tzumo apukájával, Oláh Árpád congással.
Ez izgalmassá teszi a végét, megváltoztatja a hangzást, a bőgő eddig lépkedett a tempótól függő sebességgel, ám itt a conga átveszi a ritmusadó szerepét, így szabadabbá teszi Egri János játékát, a bőgőszóló is jobb, mert van mire támaszkodni, neki is, nekünk is.
 
Egri János

Kellemes akusztikus(t imitáló) koncert volt, nagyon jó zenészekkel, sok szólóval, a végén pedig latin vérfrissítéssel. Szerencsére az időjárás is mellénk áll, így a jelenlévők szép estét tölthettek a város szívében.

Április 11, szombat, 18:00, Városház tér

László Attila – Oláh Kálmán Quartet

László Attila (gitár)
Oláh Kálmán (zongora)
Lattman Béla (basszusgitár)
Mohay András (dobok)


Tzumo Trio    

Oláh Tzumo Árpád (zongora)
Egri János (nagybőgő)
Oláh Árpád (conga)


Képek forrása: www.myspace.com/tzumo, artkatakomba.hu, www.kalmanolah.com, boresjazzfesztival.hu
Hozzászólások
Hozzáadás Keresés RSS
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Szöveg:

!joomlacomment 4.0 Copyright (C) 2009 Compojoom.com . All rights reserved."