Paganza - Szeparé Bisztró
2009. május 09.

apáti ádám, bede sarolta, császári gergely, czigány attila, dj tangate, ferenczy györgy, paganza, szabó árpád, szeparé bisztró, szert zsigmond

Különleges, vendégzenészekkel tarkított névváltó bulira került sor a Szeparé téli kirendeltségén, a Szeparé Bisztróban. A Csá,Misi! zenekar ugyanis ettől az estétől kezdve Paganza néven folytatja a zenélést, így egyben keresztelőnek is nevezhetnénk a koncertet.
 

Sokan vagyunk, és felettébb türelmesek, mert a nyolcra kiírt koncert csak háromnegyed tizenegykor kezdődik, ami pofátlanság, főleg, hogy fizetni is kell a koncertért. Ingyenes eseményen ugye nem lehet elégedetlenkedni, itt viszont simán lehetne, írják ki legalább a honlapjukra vagy valami, ne szórakozzanak az emberrel.
Persze ettől nem lesz rosszabb a Paganza, csak kicsit ideges az ember, ha ellopják az idejét.
Belekezd a zenekar, kemény alap, feszes, húzós zene, nagyon jó gitárhangzás, és egyből egy remek gitárszólót hallunk, hogy aztán egy középrock bontakozzon ki (kevés torzítással).
Császári Gergely jó frontember, erős a színpadi jelenléte, szeret a számok között beszélni, de ez nem zavaró, kedvesen csinálja. A gitározása nagyon jó, az éneke is az, bár az inkább erős, mint a klasszikus értelemben vett szép. A lényeg egyébként is a zenén és a szövegeken van, sajnos az éneklés egészére rányomja bélyegét a kispál utánérzés (és úgy alapjában véve túl sok másik zenekarra is), nem hiszem, hogy ezt kéne, ami ott működni látszik, az nem feltétlen áll mindenkinek jól.
Jó zenészek mindhárman, nagyon jók az instrumentális részek, jók a szólók, és maguk a témák is, frappáns, ötletes gitár kíséri az éneket. Jól vannak a dalok meghangszerelve, korrekt darabok, de azért nincs hanyattesés.
Nagyon jó hangulat van, nem sikerült a közönséget a névváltással átverni, ismerik a dalokat, éneklik őket, ugrálnak, jól érzik magukat. A matekos témájú dalban mindenki együtt mondja, hogy „Körhárom, szögnégyzet”, újra és újra.
A zenekar sokféle műfajban kipróbálja magát, a swingrock az általános irány, de a klasszikus és a modern rock elemei is megtalálhatóak, ezenkívül a ska, a blues, az elektronika is helyet követel. Apáti Ádám szájzongorájával a stílus sanzonossá válik, amit a francia szöveg is erősít.
Az est egyediségét a vendégek adják, legelőször Bede Sarolta és Szabó Árpád, akiket a Kiendéből és a Vodkuból ismerhet a közönség.
Velük a Kiende által is játszott Fafurulyát adják elő, a közepétől, a rockzenei alaptól progresszív irányba tolódik a dal, rockoperába, néprockba csap. Nagyon izgalmas darab, Árpi pedig nagyon húzza, vonja a hegedűt, elemében van.
 

Utánuk Ferenczy György jön, gitárjával, és a bluesos balladához nagyszerű intrót varázsol. Ízes gitározás ez a javából.
Nagyon jó a dal, Ferenczy György nagyon szépen színezi, Gergő pedig szólózik egy nagyon, eddig ez volt a legjobb.
A kortárs szórakoztatás szele a Paganzát is megérintette, egy ska-s dalt hallunk, drumandbass behatással, sőt Gergő rappel, aztán átfolyik egy új dalba az egész és csatlakozik egy szájharmonikás, Czigány Attila, akit sajnos a rossz hangosítás miatt nem különösebben hallunk.
Szkreccselést és egyéb hangokat hallunk, és kiderül, hogy DJ tanGate is a csapatot erősíti erre a dalra, haladni kell a korral.
A hangosítás egyébként máskor sem tökéletes, nagyobb hangerőnél hajlamosak a dolgok összemosódni, Sári pedig nem fog rendesen hallatszani a következő számban.
Ami dal a koncert egyik csúcspontja, itt a vokálozó (és már említett) Sári mellett Ferenczy György újra a színpadon. Szállós, lebegős dal, kevés dob, simogató basszus, csilingelő gitár, elmerengős dal. Gyönyörű szám, Ferenczy György megint elképesztő, mind a szólója, mind a színező kísérete.
És vége is van, de azért a nagy taps visszacsalogatja a zenekart, hogy eljátsszák a legjobb dalukat, a Hentesbugit, ami egy swingrockszám és a nem meglepő módon, a hentességről szól.
Húzzák-nyújtják a végét, ami összekeveredik a DJ-vel, a zenekar elmegy, a gépzene marad, tizenegy óra.
Jó zenekar a Paganza, a koncert is jó volt, bár a csúszás és a koncert rövidsége azért dühítő. Aki szereti a hazai rockzenéket, annak ez is tetszeni fog. Persze azért ezeken valahol túl is mutat, jó hangszeres megoldások, többféle behatás (sanzon, modern és klasszikus rock, swing), és a jó hangulat láthatóan garantált.

Április 2, csütörtök, 20:00, Szeparé Bisztró

Császári Gergely (gitár, ének)
Apáti Ádám (basszusgitár, szájzongora. ének)
Szert Zsigmond (dobok)

Vendégek:

Bede Sarolta (ének)
Szabó Árpád (hegedű)
Czigány Attila (szájharmónika)
Ferenczy György (gitár)
DJ tanGate (keverőpult)


Képek forrása: myspace.com/paganza
Hozzászólások
Hozzáadás Keresés RSS
Flóra
2009-07-17 10:09:35

Jó cikk.... Tetszett! Bár jót is nevettem - DJ Penge :)))
A dj ebben az esetben amúgy tanGate névre hallgat. Nem tudom ki a Penge, de megmosolyogtatott a neve...
Kijavítjátok a nevet? Kösz...

Hozzászólás
Név:
Email:
 
Szöveg:

!joomlacomment 4.0 Copyright (C) 2009 Compojoom.com . All rights reserved."