Értelmiségi trip-hop - Bin-Jip a Trafóban
2012. február 16.

Szombat este a minőségi elektronikáé volt a főszerep a Trafóban. A négy ismert zenész alkotta csapat kibújt csigaházából, és öthónapnyi hallgatás után ízelítőt adott az újonnan elkészült és a már kiadott dalaikból.

Bin-Jip - 2012.02.11. - Trafó
 
A Bin-Jip már a csapat bemutatkozásakor magára vonta a figyelmet, hiszen az összes tag meghatározó eleme a hazai jazz és elektro színtérnek, akik azért fogtak össze, hogy együtt alkossanak valami újat a könnyűzenében. Harcsa Veronika, Kaltenecker Zsolt, Gyémánt Bálint és Andrew J együtt megteremtette a magyar értelmiségi trip-hop-ot, ami minőségi zenével és tört ütemekkel tölti be az eddig kitöltetlen űrt.

Öthónapnyi dalszerzéssel eltöltött, koncertmentes időszak után kígyózó tömeg állt a Trafóban a ruhatárnál, majd nyolc után nem sokkal elsötétült a félig ülős koncertterem és elindultak a halk morajok a hangfalakból. Háttérben a hatalmas vetítővásznon Szabó Levente rajzai jelentek meg, amit élőben készített egészen a koncert végéig, szerves egységet alkotva az eljátszott dalokkal.

 

Már az első számnál furcsálltam Kaltenecker Zsolt hiányát a színpadon, és ez egyre erősödött a második számhoz érkezve. Gondoltam a hangulat fokozása végett nemsokára megjelenik, de nem tette. Választ csak a koncert felénél kaptunk, Zsolt sajnos ma nem tudott itt lenni, és már nem szerették volna lemondani a koncertet. A hiánya nem volt erősen érezhető, hiszen Andrew J pótolta, amennyire tudta, de öntudatlanul is érezni lehetett, hogy hiányzik még egy ember a tökéletes összhangból.

Új számok és átértelmezett régi dalok váltották egymást, amit a tömeg bámulós hömpölygéssel és hangos tapssal köszönt meg. Jó volt hallani a lágyabb és a csapatósabb, az elektronikusabb és jazzesebb részek összhangját, ahogy valami új szintre emelkedik a popzene, mert szerintem a minőségi pop zene itt kezdődik. Ahol az intelligencia, a képzettség és az ízlés találkozik, ahol a zenekar valóban adni akar valamit, és ezt a közönség értékelte is.

Az új dalok és a régiek átértelmezése is remekül sikerült, nagyon jó egységet alkottak az egész koncert alatt. Majd közel hetven perc audióvizuális élmény után lementek a színpadról, és hangos tapsolás után következett egy negyedórás ráadás, ahol minden megmaradt hiányérzetem távozott, és elégedett mosollyal távoztam a közel teltházas teremből.

2012. Február 11. szombat, Trafó

Harcsa Veronika – ének
Gyémánt Bálint – gitár
Andrew J – ritmusok, hangminták, scratch
Szabó Levente – live VJ

Marketing Zoli
fotó: Glódi Balázs

 

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés RSS
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Szöveg:

!joomlacomment 4.0 Copyright (C) 2009 Compojoom.com . All rights reserved."