| Ifjúsági ereszd el a hajam |
| 2011. augusztus 13. |
|
Habár EFOTT-on még sosem voltam, a vártnál pozitívabb tapasztalatokkal gazdagodott fesztivál élménytáram. Ehhez lehet, hozzájárult az otthon érzete, a helyismeret és a sok barát is.  Szolnok nem éppen az a város, ahol sok országos, fiataloknak szóló rendezvényről hallhatunk, mondhatni egy nyugodt megyeszékhely, ahol nyáron a Tisza árnyékában frissülni a legjobb, akár egy „erős” éjszaka után. Mire kiértem csütörtökön a helyszínre, láttam is hasonló módon eljáró arcokat a parton, de a többség a strandon pihent, napozott, készült az estére. A medencékhez az EFOTT vendégei ingyen mehettek be, ahol a hűsölésen kívül sportprogramokkal, bemutatókkal és zenére sörözéssel üthették el az idejüket. A színpadok este 6-7 körül indultak be, én is ekkor döntöttem úgy, hogy megpróbálok bejutni valahogyan a fesztivál területére, ami elég bonyolultnak mutatkozott elsőre. Az előtér külön volt választva a „dühöngőtől”, amit utólag tudtam meg. Csodálkoztam is, hogy az „elő-faluban” miért nem hallom a muzsikát „ciceregni”, vagy legalább a „morci basszust” dübörögni hátulról. Egy kellemesen elnyúló séta után kezdett kirajzolódni a fesztivál zenei dinamikája és megosztottsága. Az igazi fesztivál massza viszonylag kis területen oszlott meg, de a színpad közeli sorokban egyáltalán nem volt gond azzal, hogy véletlenül több előadót is hallanék egyszerre. Igaz, úgy hallottam, csütörtökre a szolnoki lakóközösség kérésére lejjebb tekerték a hangerőt is, amit szerintem néhol, már túlzásba is vittek, hiszen 80 évente is elviseljük, ha a Hold eltakarja a Napot egy kis időre. 
Csütörtök Erik Sumo és Kiss Erzsi koncertjével kezdtem, akik „táncosra” mozgatták a közönséget. A sátor (mint neve is elárulja? : Bééégető) az élő és elektronikus zene találkozó pontjaként szolgált. Erik Sumo-nál is érezhető volt ez a lüktetés, habár az igazi elektro a későbbiekben fellépő Ludmillánál jelentkezett igazán. A dj hölgyre elég sokat vártam az elmúlt években, mire ismét lehetőségem adódott az általa kínált zenei élmény átélésére, és most a Soundon és az EFOTT-on is részesülhettem ebben. A zenéje azért itt igazodott a fogadó közönség igényeihez és tulajdonságaihoz, a balatoni "set"-hez képest visszafogottabb ütemeket idézett meg. (tudom, más a „jellege és a fáradsági mutatója” a két fesztiválnak). Palotait sajnos nem tudtam már meghallgatni, időközben másfele vitt az utam. Azért nem csak a „bééégetőt” fedeztem fel az este, kíváncsiságomnak eleget téve próbáltam teljesen felmérni a terepet, megnézni, hogy milyen további bulikat lehet találni. Így kerültem (mindennap pontban éjfélkor kezdő) Dévényi Tibi bácsi dj set-jének az elejére is. Aznap késett, de a "bulifelelős" lemezlovasok gondoskodtak megfelelően arról, hogy a tomboló közönséget teljesen révben érje majd Tibi bácsi megjelenése, mondanom sem kell, mivel a kezében. A fesztivál-spicces felsőoktatásban tanuló fiatalok hihetetlen mértékű bulizásba csaptak, talán nem is láttam máshol ennyire önfeledt társaságot. A további napok tapasztalatai szintén ezt igazolták, és azt, hogy ebben a sátorban mindig meg lehet találni a „fényt” az éjszakában.  Az este folyamán még belekóstoltam a HétköznaPI CSAlódások által közvetített életérzésbe, majd a Silence diszkó felé vettem lépteim. Még régebben Szigeten szórakoztam hasonló „csendes és kulturált” társasággal egyszerre, és végre azt kaptam, amit elvárnék egy hasonló rendezvényen: legalább két DJ, gyors be és kijutás, könnyen kezelhető füles és olyan zene, amire érdemes „befizetni”. Igaz, ilyenkor meg lehet figyelni a refrének skandálásából és a zenei műfajnak megfelelő táncmozgásból, hogy ki melyik adót hallgatja, a LED lámpák eltérő színe megkönnyítette a hasonló zenei ízléssel rendelkező személyek egymásra találását. Igaz, a fesztivál elejéről lemaradtam, de úgy éreztem, hogy egy nap alatt belekerültem a „feszt-flow”-ba. A napot nyugtával dicsértem, és pozitívan álltam már a többihez is. 
Péntek Délelőtt újra elővettem a tollat, programfüzetet, és megnéztem mi fogja szórakoztatni a bulizni vágyó fiatalokat. Habár tisztességesen bejelöltem, mire szeretnék menni, nem tudtam mindig tartani magam a tervhez. Aki már volt fesztiválon, az biztosan tudja, hogyan is működik az, amikor bekerülünk az emberforgatagba, belemegy a „boogie” a lábunkba, és megyünk, amerről a legkedvezőbb zenét halljuk. A nagykoncert előtt még sikerült meghallgatnom A kutya vacsoráját, hogy egy kicsit készülhessek a szombaton fellépő Quimby-re is. Néha már belefutottam a koncertjükbe régebben, de most végig is tudtam hallgatni őket. Habár 20.40-kor még nem várhatjuk, hogy a fesztiválozók megtöltsék az összes színpad kitaposott gyepét, így itt sem volt rekordokat döntögető tömeg, ami semmit sem vett el Livius és a többiek által elénk tárt élményből. Pörögtek, vidámak voltak és a számok között humorizáltak. Ezek után mi más következhetett volna, mint az, hogy bepillantsak a „szénsavas” sátorba egy kis retro pezsgésért Kozmixra. Telt ház, őrjöngő tömeg, ugráló emberek és folyamatosan feltett kézhullám volt az, ami szemeim elé tárult. Ott azért elgondolkodtam, hogy az egyetemisták, főiskolások tényleg ezt követelik? És igen, a Scooter hullám még mindig nem engedte el Magyarországot, akár komolyan veszik, akár nem. Illetve az örök igazság ebben a társaságban még inkább igaznak bizonyult: alkohollal mindenre lehet bulizni….de tényleg, mindenre! Egy rövid, de kiadós eső után közelebb merészkedtem a Nagyszínpadhoz, ahol az EFOTT egyik sztár-együttese, a Tankcsapda lépett fel. Kötelező volt őket megnézni, hiszen tíz éve még Szolnokon a „Járműjavítóban” szolgáltatták a „pogó-nak” valót, kifejezetten a rock-ot kedvelő közönségnek.  Mit is mondhatnék, ebből a műfajból nem lehet kiöregedni. Akár régebbi számokat játszottak, akár egy frissebb darab került porondra, a tömeg megállíthatatlanul bulizott és énekelte a szöveget. Az összképből nyílván nem hiányozhatott a Lukács haját lobogtató ventillátor és a számok csúcspontján fellövellő lángcsóvák sem. A koncertet a Mennyország tourist-tal fejezték be, amire már az elején felcsendülő Ez az a ház című daluknál fogadtam volna, de ez így volt jó és szép. A nagy koncert után bevetettem magam a „Bééégetőbe”, ahol a Balkan Fanatik-nak csak a végét élvezhettem, bár a hangosítást nem találtam megfelelőnek. Anima Sound System kellemes zenét játszott, bár valami mintha hiányzott volna nekem. Ehhez az élményhez az is hozzájárult, hogy a még idén kijött új albumukra helyezték a hangsúlyt, így a legtöbb számot nem ismertem, pedig már párszor végighallgattam a régebbi albumokat. A napfényt természetesen így is „betették a szánkba”, oly annyira, hogy aznap még párszor felcsendült az ismert refrén, igaz, az már a Matula által feldolgozott változat volt. A nap járulékos tapasztalata továbbá az lett; hogy kis fesztiválon is el tudod veszíteni az embereket, akikkel jöttél. 
Szombat A fesztivál utolsó napja jellegéből adódóan mindig erős bulit ígér, hogy az végső energia-cseppeket is aktivizálva méltó búcsút vehessünk az élményektől, egymástól. Kezdetnek egy a városhoz közel eső külső színpadnál voltam, hogy meghallgassam a Swamp Underground fellépését. Az ifjú titánok a blues vizeire eveztek, és vittek minket is magukkal a sörünkkel a kezünkben. Tehetségesek a srácok, remélem a jövőben még többször is lehet majd hallani felőlük.  Az este további részében a Quimby került a zenei svédasztal fő fogásaként az EFOTT közönsége elé, így sokadmagammal én is a nagyszínpadhoz mentem megízlelni egyedi világukat. Amit a legjobban élveztem, hogy teljesen élővé tették a koncertet mind a számok előadását, mind a közönséggel való kapcsolatfelvételt tekintve. Ezt a folyamatosan egekbe meredő kezek (fényképezővel vagy sörrel tele), illetve a részletekben felbukkanó lányok a srácok nyakában is igazolták. Igazi fesztivál-hangulatot és tömeget teremtettek a nagyszínpad elé. A számok között mindenki megtalálta azt, amit ismert, értett, befogadott, így a kitárulkozó zenei élmény másodpercek alatt képes volt magával ragadni az embert. Mindezek után átmentem NEO-ra, hiszen olyan régen találkozhattam velük. Igaz, először jól esett a pihentető kezdés, viszont utána csípősebben is odacsaphattak volna az „elektronikus ostorral” a táncoló tömeg lába alá. (bár valószínű, hogy a már sokat emlegetett hangosítás is csökkentette az élvezeti hatást) Az utánuk következő TESCO DISCO elejét vártam már csak meg, inkább elmentem felfedezni, hogy mivé is vált utolsó napra az addig csendes Tiszaliget belső zuga.  Amit tapasztaltam: a fiatalok vidáman és önfeledten szórakoztak, amíg a szem ellátott, bár sokuknak a vonalkövetéssel meggyűlt volna a baja. Ezzel nincs is semmi gond, hiszen az EFOTT 1975 óta azért szerveződik, hogy az ifjúságnak biztosítva legyen legalább néhány nap hivatalos „ereszd el a hajam”. Ahogyan a nap megjelent a horizonton, én is a kijárat felé vettem irányom, amerre még mindig belebotlottam olyan helyekbe, amelyek próbálták megállítani a bizonytalan látogatókat legalább egy ital vagy ütem erejére, de nekem elég volt ez a pár nap és a felejthetetlen emlékek, amit magammal vittem.  Menkó Gábor fotó: Jelen Fruzsina
|