| Utazó angyalok: a szeretet zenéje |
| 2011. július 18. |
|
Szeretetorgiában végződő, minimálból a maximumot kihozó hippikoncert a Szimpla Kertben, életem talán legkülönlegesebb zenei élménye: az IlHaam Project.  Nehéz dolog beszámolót írni egy olyan koncertről, amit az ember maga szervezett, főleg, ha szuperlatívuszokban emlékezik meg az eseményekről, de nincs mit tenni, papírra kell vetni a gondolatokat, amik a francia-izraeli duó, az IlHaam Project fellépése alatt és után felmerültek bennem. Egy kedves barátom ajánlotta a Nina Nassif – Omri Swafield alkotta duót, így nagy örömmel szerveztem meg a koncertet a Szimpla Kertbe, kíváncsi voltam, hogy mi is az a varázslat, ami az ismerősöm szívét rabul ejtette. Már akkor megszerettem őket, amikor megérkeztek a beállásra; nyitott, kedves, csodálatos emberek, egyből egymásra hangolódtunk, és a zenéjük sokat ígért már a hangpróbák alatt is. Majd következtek a némiképp kötelező nehézségek: Nina torkát fájlalta, a kocsijukra kerékbilincs került, de végül minden megoldódott a mézes-citromos tea és a tulajdonos gavallérsága jóvoltából. Így is majdnem egy órát csúszott a koncert. Felcsendültek az első hangok, és érezhető volt, hogy megindul az energiaáramlás a színpadról a nézők felé és vissza, ami megsokszorozta a zene erejét. Csengettyű, gitár, melodika, csörgők, énekhangok, szájharmonika adták a zenekar klasszikus, hippi felét, míg a modern oldalról beatbox, laptop segítségével meghekkelt, a mélyekért felelős derékszinti, és űrzajokat (és néha tiszta zongorát) imitáló szintezizátor. Meg persze a looper, aminek segítségével ezeket az elemeket egymásra építi a duó. Nagyon okos módon pakolják az összetevőket, mindenből csak egy kicsit, de azt frappánsan, így meditatív állapotba kerülünk, de a mélyek és a beatbox táncra is perdítenek minket. Ehhez még hozzájön a két zenész varázsa, akik mosolyukkal, kisugárzásukkal levesznek minket a lábunkról. Mindezek után már nem is meglepetés, amikor az alap összerakása után sámándobbal és didgeridoo-val a közönség sorai között mászkálnak, a fülekbe fújva, a testeket megrezgetve.  Hangos vastaps szól a dalok között, ez tovább pörgeti a zenészeket, így két órán keresztül vezetnek minket, mesélnek a szeretetről, a toleranciáról, mi pedig nem tudjuk a szemünket levenni a színpadról, ahol a két zenész tökéletes harmóniában olvad össze a zenén keresztül. Az utolsó szám újra egy vokállal megtámogatott beatbox alapra épül, majd a zenészek a nézők közé lépnek, és a bátrak a neveiket a mikrofonba mondva, azt hozzáépítik az ismétlődő zenefolyamhoz. Ekkor kezdődik a csoda, ami végleg elmossa a határt hallgató és hallgatott között, nagy körben összeölelkezünk, először ohm-ot éneklünk, majd bármit, táncolunk, forgatjuk egymást, összeborulunk, élvezzük az estét, egymás társaságát és a szeretet erejét.  Az eufória nem akar véget érni, új emberek érkeznek, mindenki mosolyog, hazaértünk, újra együtt vagyunk, ahogy a kezdetek kezdetén. Fél tizenkettő körül ér véget mindez, az élmény hatása viszont több napja tart; tudom, hogy ezen az estén véglegesen beleszerettem Omriba és Ninába, és ez így van jól, utazó angyalok ők, akik a zenéjükkel gyógyítják a világot. Bár nem tartozik ennek a napnak az eseményeihez, de említésre érdemes, hogy pénteken újra meghallgattam a duót, mégpedig az Odeon moziban, ahol csöndes-ülős, relaxálós koncertet adtak a gadulkás Simon István közreműködésével, itt is elvarázsolva az egybegyűlteket.  Szerencsénkre a páros visszatérő vendég itthon, így remélhetőleg mihamarabb újra találkozhatunk velük. Én már nagyon várom! Nina Nassif (ének, melodika, csengettyű, ütőhangszerek, gitár, ispiráció) Omri Swafield (ének, harmonika, beatbox, ütőhangszerek, gitár, pedálok, struktúra) 2011. július 12. kedd, 20:00, Szimpla Kert Simon Gyuri fotó: Hurta Hajnalka, Gimesi András |