Izzó retróparti: The Qualitons
2011. július 11.

Július első csütörtökjén hamisítatlan ‘60-as évekbeli tombolásban volt részünk a Szimpla Kertben. A Qualitons korhű hangszerekkel, teljes energiabedobással, a hőségtől meg nem hátrálva és a stílust meglepően jól ismerő amerikai vendégénekessel kiegészülve nyomta a talpalávalót.

„Már az első számnál a ‘60-as években találtam magam, megspékelve a dob és basszus sodró lendületével, ami az egész koncertet húzta magával. Sokszor éreztem azt, mintha átmenne rajtam egy mosolygós gyorsvonat, miközben arra lettem figyelmes, hogy G. Szabó Hunor állva üti a dobokat és Premecz Mátyás őrült szólói zengik be termet.

A hammond orgona, a gitár, a basszus és a dob együttes hangzása valami hihetetlen atmoszférát alkot. Látszik, hogy a srácok semmit sem bíznak a véletlenre, korhű hangszerekkel és hangzással ültetik át pszichedelikus zenét a mai kornak megfelelő formátumba, lásd Pszichedelikus (hang)szerek című írásunkat.”

„A Qualitons retrozenéje valahol félúton helyezkedik el a beat, a funk és a soul között. Mindegyik stílusból kapunk ízelítőt, ám egyik sem válik uralkodóvá a másik fölött. Az együttes hitelessége talán éppen annak köszönhető, hogy két zenei világot tudtak egyedi módon összeragasztani: a fehér beatmuzsikát és a fekete funk-soult. A koncert profi és élvezetes volt, mégis hagyott bennem némi hiányérzetet. A stílusok közötti érzékeny egyensúly fenntartása azt vonta magával, hogy sem egyikből, sem másikból nem kaptam eleget. Ugyanis mindkettő önmagában annyira sokrétű, hogy beleférhetett volna több is belőlük. Remélem, hogy a későbbiekben az utalások és idézetek színesebbé és izgalmasabbá fognak válni, hiszen van miből meríteniük. Mindezen túl örömmel tölt el, hogy hazánkban van egy együttes, amelyik hozzértő és kreatív módon tud nyúlni legendás korszakok zenéjéhez.”

„Retrózenét játszani nehéz, mert két szinten kíván hitelességet: a nagy öregek már nem értenek a fiatalok nyelvén, nem tudják a jelen kontextusába helyezni avítt zenéjüket, a fiatalok meg rendre nem tudnak alázattal és mély átéléssel nyúlni a régi zenékhez. Ezért különleges a Qualitons, mert a zenekar zseniálisan egyensúlyozik a kötélen. Számtalan banda haknizik a régmúlt idők zenéjével, de amit a Qualitons művel, az komoly értéket képvisel. A basszuskulcs.hu csütörtökre hozott vendégénekesük (Andy Hefler) pedig elképesztő energiával tudta tolmácsolni a régi idők dalait. Lehet, hogy nem pont ilyen volt a hatvanas évek, de mi, fiatalok, ilyennek hisszük, és sikerült minket kicsit visszarepíteni a múltba – álmainkba.”

„Noha a csütörtöki koncerten „csak” a zenekar magja volt jelen, a srácok mégis a maximumig fokozták a hangulatot a Szimpla Kertben, s bár volt ráadás, érezhető volt, hogy a közönség legszívesebben reggelig bulizna a Qualitons muzsikájára, amely most néhány szám erejéig Andrew Hefler énekessel egészült ki, amit a közönség ugyancsak óriási lelkesedéssel fogadott.”

„A nyár jócskán felhevítette a Szimpla Kert levegőjét, amit a Qualitons még tovább fokozott. Az euforikus teltház majommozgással követte le a színpadon létrejövő zeneorgiát, ámuldoztunk, ráztuk magunk, mosolyogtunk a mellettünk állóra, elsőrangú este volt. Csodálatos élménnyel és dögös grúvokkal, nagyszerű szólókkal ajándékoztak meg minket a jócskán leizzadó zenészek. Nehéz kiemelni bárkit is, nagyon egyben volt az egész retro(mi)csoda, amire még rátett egy lapáttal a fehér James Brown, Andy Hefler felbukkanása. Külön pluszpont a srácoknak a C'mon baby get heavy with me refrénű örökbecsűért, aminek az elején G. Szabó Hunor rám kacsintott. Hunor egyébként a példaképem, minimál dobon hozza a feszes alapot, játék közben feláll, és úgy küldi. Ő is és az egész Qualitons is rettentően menő zenekar.”

Ennek a bulinak várhatóan lesz még folytatása...

Barják András, Kovács Zoli, Nagy Katalin
Simon Gyuri, Tóth Csaba János

Képek: Hurta Hajnalka Anna, Kádár Piroska

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés RSS
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Szöveg:

!joomlacomment 4.0 Copyright (C) 2009 Compojoom.com . All rights reserved."