| Magyar népzene amerikai módra |
| 2011. június 30. |
|
Örömzenének és utcazenészversenynek adott helyet a Szimpla Kert a Zene Ünnepén; kis létszám, nagy boldogság, Kjartan Loberg Code. ![]() Június huszonegyedike a zene ünnepe Európában, így a Szimpla Kert is a zenének szentelte ezt a napot. Utcazenész verseny, örömzene és a Todoroff Lázár vetítésével megfejelt Smárton trió koncert lett a napi program, itt az első kettővel foglalkozunk. Délután háromra volt meghirdetve a verseny, amire bárki szabadon nevezhetett a Szimpla Stúdió által felajánlott stúdióidő reményében, ám – zenészektől nem meglepő módon – ebben az időben főleg lézengés fogadta az errejárókat. Addig a zsűri és a barátok egymást szórakoztatták, már itt megkezdődött az örömzenélés, és Kurdi Sanyi, a nevezést az utolsó pillanatban lemondó tehetséges gitáros-énekes is előadott egy nótát. Az első – és, mint később kiderült, az egyetlen – induló háromnegyed négy felé futott be, szőrmemellényben, vadászkalapban. Ő Kjartan Loberg Code, a norvég felmenőkkel büszkélkedő amerikai hippi srác, aki hegedűn, kamancsán (örmény térdhegedűn) és beatboxolva adott elő magyar és norvég népzenei ihletettségű darabokat. A fiatalember már megjelenésével, mosolyával lekenyerezi a hallgatóságot, született előadó és szórakoztató, így természetesen a zsűrit is levette a lábáról, bár tény, hogy néha hamis hangok is előbújtak a hangszerből, de talán ez népzene esetén kötelező hangulatelem. ![]() A produkció negyed órán át tartott és a délután innentől kezdve az örömünnep irányába kanyarodott, a zsűri és a nézők beszálltak a produkcióba, mosoly, napsütés, boldogság, örömzene volt a folytatás. És természetesen a fődíj átvétele, amit Kjartan egyből fel is használt: muzsikált, mesét mondott, majd a barátokat is meginvitálta, hogy együtt vegyék fel kedvenc dalaikat. Reméljük, hogy a felvételt hamarosan itt is meghallgathatjuk! ![]() A délután hiteles zárásaként Kjartan a zsinagóga felé vette az irányt, ahol összekalapozott egy kis pénzt, majd visszatért, hogy Sütő Marci meghívására rövid vendégszereplésével dobja fel az esti koncertet. Ilyen nap volt ez, én nagyon jól éreztem magam, és várom, hogy újra utcazenész versenyt rendezzünk.
A verseny egy más szemszögből. Simon Gyuri fotó: Kuli Betti, Ada Bause videó: Todoroff Lázár |


