| „Old is bad, new is good.” – you know… Geitungen a Bakelitben |
| 2011. június 06. |
|
A norvég trió koncertjének jót tett a Bakelit meghitt, színházi hangulata. Az ipari környezetben, tulajdonképpen gyárban megbúvó kulturális szentély már kezdés előtt bensőséges hangulatot teremtett. A kis színpad előtt asztalok székekkel, gyertyákkal, kevés hangosítás – ami kisebb hiányosságok ellenére végig szépen szólt – és egy közvetlen, vidám zenekar, akit nem hangolt le a kisszámú közönség látványa.
A trió felállás, az összeszokott zenészek magabiztos és stílushű hangszerjátéka várakozásaimnak megfelelően igen izgalmas zenét eredményezett. Mint minden népzene, mára a norvég is elveszítette funkcióját, közvetlen kapcsolatát eredeti közegével, koncerttermekbe, maximum városi táncházakba költözött. Véget ért az az idő, amikor a hagyományosan egy hegedű hangjára táncolt a közönség – az a közönség, akinek sajátja volt ez a fajta zene. A népi dallamokat világszerte feldolgozzák, hogy a mai közönség számára is fogyaszthatóvá váljon a zene. A norvég zenei hagyományból táplálkozó, ám más népzenékből, és azok revival* megoldásaiból ihletet merítő, inspirálódó Geitungen ezt igen ízlésesen, jó érzékkel oldotta meg, zenéje nem lett kommersz, szinte végig izgalmas tudott maradni. A népi, illetve népi ihletésű dallamok hegedűn, mandolinon (Olav Christer Rossebø), melodeonon (Håvard Ims), illetve egy alkalommal a hagyományos norvég hangszeren, a hardanger hegedűn (Vidar S. B. Skrede) szólaltak meg. A fiúk szépen tisztán, időnként pedig – ahol azt a dallam úgy kívánta – a népzene jellegének megfelelően alá- vagy föléintonálva játszottak. Ezek a semleges hangközök temperált harmonikán játszva izgalmas, a hagyományos ír zenére, annak dór dallamaira emlékeztető dallamváltozatokat eredményeztek. A szépen kibontott dallamok – mint azt a stand up comedy-be illő konferanszokból megtudtuk – eredetileg mind hegedűs dallamok voltak. Amikor nem hegedűn szólaltak meg, a zenészek ezeket ültették át a mandolinra vagy a melodeonra. Annak ellenére, hogy a trió muzsikája modernebb, fogyaszthatóbb zenei ízlésről árulkodik, a fiúk fontosnak tartják és megtartják a dallamok népzenében található változatait, emellett nemcsak hagyományos népzenei rend szerint alkotják újra a dallamokat, saját változatok is megszólalnak, ami élővé teszi a múzeumi, „nemzeti romantikából” (Vidar S. B. Skrede) öröklött népzenét, népzenefelfogást.
A kíséretet nagyrészt – egy-két számtól eltekintve – Vidar szolgáltatta erősen ír hangzású és inspirációjú gitárjátékával. Pontos, szépen kijátszott ritmusokkal, az igényes kortárs ír gitárjátékra jellemző lebegős, folyamatos enyhe disszonanciától feszült harmóniákat időnként tiszta dúr vagy moll akkordokkal feloldó játékával igen szépen mozgott együtt a dallammal. Gitárstílusának igazi erénye ugyanakkor abban állt, hogy ezt a zenei hagyományt úgy alkalmazta a norvég népzenére, hogy bár emlékeztetett az ír eredetire, mégis sajátot alkotott belőle. Segítette persze ebben az is, hogy az ír zenéhez képest valamivel lassabb tempókat kellet lekísérnie, így izgalmas szólamokkal, futamokkal tarkíthatta a harmóniákat. Az ír zenéhez hasonlóan a norvég táncdallamok is nagyrészt német, osztrák, valamint lengyel eredetűek. A sok hasonlóság ellenére azonban nehezen összetéveszthető maradt a Geitungen zenéje, köszönhetően annak is, hogy megtartották, illetve összecsiszolták az eredeti aszimmetrikus – leginkább keringőből, polkából (hopsar) és mazurkából álló – táncdallamokat. Voltak olyan pillanatai a koncertnek, amikor elmosódott a határ dallam és kíséret között: a monoton táncdallam mintha egy kísérő groove-vá vált volna, és az izgalmas gitárszólam a dallammá. Az mindenesetre nagyon jól észrevehető volt, hogy egészen más hangszerelési szerepekkel dolgoznak, mint nálunk a legtöbb zenész: a kíséret nem kíséri a dallamot, hanem a dallam és a kíséret egyenrangú felekként együtt vannak: a trió mindhárom szólama odafigyel a másikra, együtt hozzák létre a dinamikusan változó zenét.
A koncertet rövid szünet követte, majd pedig a zenészek lejöttek a színpadról, kvázi a közönség közé beültek, és kezdetét vette egy élő múzeumi előadás: példákkal illusztrálva, tréfálkozva meséltek a norvég népzene eredetéről, a játékmódokról, a 3/4-es ritmusok sokféle aszimmetrikus játékmódjáról. Igazán szép régies vagy éppen érdekes dallamokkal leptek meg bennünket: például norvég reelekkel, amelyek egyáltalán nem olyan népszerűek a norvég hallgatóság körében, mint a korábban említett polkák. Amikor az együttes vidám és közvetlen stílusával megnyerte magának a maroknyi, de lelkes közönséget, a kíséret nélküli, hagyományos népzene is megszólalt hardanger hegedűn Vidar előadásában, a siker nem maradt el, a fiúk engedtek még párszor a közönség visszatapsolásának. „Old is bad, new is good.” – you know… – mondta Olav a koncert utáni beszélgetésen nem kevés iróniával, egy ezek szerint nemcsak Közép-Európára jellemző sztereotípiára utalva. Bár a Geitungen éppúgy revival népzenét játszott, éppúgy feldolgozva, mint bárki más, koncertjükön mégis megszólalt az eredeti, kíséret nélküli népzenei is, a hagyományos módon eljátszott dallamokat pedig átgondolt, szépen kiérlelt, a legkevésbé sem kommersz 21. századi kísérettel adták elő, amihez nagyon jó hátteret biztosított a Bakelit. Ehhez azonban még fel kellene nőnünk, hátha amikor legközelebb Norvégiából, vagy bárhonnan máshonnan idejön egy ilyen remek zenekar, már többen élvezzük. Móser Tamás 2011. 05. 28. – Bakelit – Geitungen *kortárs feldolgozás |
