| Barbaro - Fonó |
| 2009. március 27. |
Nagyon érdekes és egyedi koncerten vettem részt a Fonóban, a magyar népzene egyik budapesti fellegvárában. A Barbaro egy folkrock zenekar, ahol a három régi taghoz egy fiatalabb generáció szülötte, Both Miklós csatlakozott, így új lendületet adva a kicsit megakadt szekérnek. E koncert amolyan évadkezdő volt, és ehhez méltóan sokan összegyűltünk. Ülős koncert volt, én a harmadik sorba szereztem helyet, hogy onnan mindent jól lássak és halljak, ám a hangerő nagysága miatti meglepetésből felocsúdva visszavonulót fújtam. Sose értettem, hogy más emberek ezt hogy képesek elviselni, sőt, élvezni, de ez egy másik téma. A terem végében, a keverőpult előtt leltem menedéket, és bár fel kellett adnom az ülést, jó döntés volt. Minden nagyon szépen szólt itt, és elviselhető hangerőn. A dalokon erős népies hatás érezhető, amely egyrészt az éneknél mutatkozik meg, a dallamvilág és a szövegek ismerősek lehetnek népzenei tanulmányainkból, másrészt a gitárdallamok esetén. Egyébként rockzene, közepesen kemény, semmi agresszió, néhol pszichedelikus, progresszív színekkel. De ez is csak egy meghatározás, néha nem lehet megmondani, hogy mit is hallunk, de nem is kell, jó zene.  A dob és basszus által szolgált alap szilárd, élmény lehet rá játszani, Herpai Sándor dobolása pontos, változatos, élvezet hallgatni, ugyanez elmondható Zsoltos Tamás izgalmas, tompa hangszínű basszusgitár játékára is, ami nagy hangsúlyt kap a zenében. A két gitár hangja és a játéktechnikák szépen elkülönül egymástól. Both Miklós a klasszikusabb iskolát követi, néha tekeréssel, éles, néhol sikítós gitárhangzás, közepes torzítás, repetitív, gyorsabb szólókat mutat be. Cziránku Sándor gitárjátéka teljesen egyedi, ez már a hangszerválasztáskor is megmutatkozik, egy duplanyakú Gibson az ő választottja. Az alsó nyak a szokásos, a felső viszont egy tizenkét húros gitár, ami már megszólalásakor magával hozza a pszichedelliát, nagyon szép a hangja, a visszhangoktól lesz igazán érdekes. A gitárhangja torzabb, visszhangosabb, mint Bothé, fémesebb és kicsit tompább, összességében furcsa és elvarázsolt. Elszállós, keresgélős, egyedi témákat hallhatunk tőle, ő az egyik kulcsa a Barbaro varázsának, mert másoktól ilyen zenét nem kapunk. Van ugye még a korábban említett ének is, ami jó, néha tiszta, néha torzított, jórészt népzenei, ám nem túl markáns, és nem is meghatározó, a hangsúly az instrumentalitáson van. Nagyon jó a zene, izgalmasak a témák, a gitárok, főleg Cziránku játéka színezi a dalokat, nem könnyű zene, de érdemes vele foglalkozni, mélysége van. Keményebb, pörgősebb és lassabb dalok váltják egymást, a legjobbak a lassabban induló dalok, mert ilyenkor lehet igazán építkezni, játszani a dinamikával, a finom és apró megoldások itt nagyon szépen kijönnek, a basszusgitár pedig még nagyobb teret kap. Zsoldos Tamásra lehet számítani, nagyon jól basszusgitáros. A két gitár pedig egymást viszi egyre feljebb, segítve egymást a szólókban.  Visszatér a ritmusszekció is a búcsúszámra, ez is nagyon jó, aztán újra vége, kilencven perc után, nagy taps, a villanyt felkapcsolják, és már tudjuk, hogy vége. Aki szereti a népzenével kevert rockzenét, ami eltért a megszokottól, annak ajánlott meghallgatnia a Barbarot. Bár nem könnyen fogyasztható, érdemes meghallgatni, mert egyedi hangzású és dallamú zenét kaphatunk. Március 12, csütörtök, Fonó, 20:00 Both Miklós (ének, gitár) Cziránku Sándor (gitár) Zsoldos Tamás (basszusgitár) Herpai Sándor (dobok) Képek forrása: barbaro.hu |