| Borlai Gergő, European Mantra - A38 |
| 2010. március 01. |
|
Kedves Miszter és Miszisz olvasók! Elmentünk az A38-ra. Mégpedig a február 21-én tartott Borlai Gergő lemezbemutatóra. Ki ne ismerné Gergőt? ![]() Hát a szakma biztosan igen. Nekik nem kell bemutatnom, de azoknak, akik mégsem ismernék, elmondhatjuk, hogy korunk egyik valóban világszínvonalú dobosa Magyarországon, aki már 3 éves kora óta töretlen halad előre a zenészvilágban. Hogy ne tűnjön szubjektív véleménynek mindez, nyugodtan kérdezzük meg Presser Gábort, Charlie-t, Koncz Zsuzsát, Babos Gyulát, Tátrai Tibort és persze folytathatnám reggelig a sort, ugyanis a fent említett hölgyek-urak tutibiztosan hasonlóan fognak vélekedni. Na de, nem mindennap találkozik az ember a zenészszakma krémjével, és hát kell a bizonyíték is a fülnek. Akinek esetleg nem elég a temérdek myspace oldal Gergő zenéiből, azoknak ajánlanék egy, a vasárnapi lemezbemutatóhoz hasonló koncertet a közeljövőben. Talán nem árulok el nagy titkot, ha már az elején lelövöm a poént, a Borlai alapította European Mantra hivatalos visszatérő koncertjén, mindez 1500 magyar forintért be is váltható. De térjünk vissza egyelőre a tárgyalandó koncertre. Diák pénztárcára talán nem legjobban illeszkedő, 3000 forintos áron juthattunk be, amiért cserébe ajándék CD-vel kedveskedett mindannyiunknak Gergő. Szerintem ez egy jó tendencia Magyarországon, ha nem is pénztárcabarát, legalább kapunk az elfeledett hanglemezipar maradványaiból egy foszlányt. Tehát bejutottunk. A várttól talán eltérően nem volt telt ház, könnyedén előre tudott menni a még kellemesen ízes magyarsággal megáldott audencia, akár az első sorba is. Hát én is így tettem. ![]() Sajnos, mint az lenni szokott, az első sor kiváló rálátása most is fordított arányban állt a keverőpultnál kikevert tökéletes (?) hangzással. Na de nem baj, aki akarta hallotta a cineket is. Csak jobban kellett figyelni. A lábdob gyönyörű döggel szólt, azt hiszem, akinek nem volt a fülében tompító, az fej nélkül ment haza tízkor. A felszerelést tekintve igen szép és látványosan jól hangzó szettet raktak fel a színpad közép-elejére. A cucc neve Gustavito Custom Akryl Drums, amiről Gergő honlapján képeket is láthatunk. Kis utánajárással kiderült, hogy egy magyar ember, Perger István "Guszty" felelős érte. Vajon csak én gondoltam, hogy ilyen űrcuccot csak valami félolasz kaliforniai dobhuszár képes létrehozni vákuumkörülmények között? Mindenesetre a színpadkép jó volt, annak ellenére, hogy a teljes lemezbemutatót lemezről hallhattuk, persze azokból gondosan kivéve (?) a dobsávokat. A kérdőjel ez esetben teljesen jogos szerintem, hiszen, aki ismeri Borlai Dzsít tudja, hogy képzettsége páratlan és emberi szemmel már rég, a felfoghatón túli sebességgel képes játszani. De azért higgyük el, hogy igen, bizony mind-ezt-az-összes hangot kijátszotta. ![]() A kezdés a mai divattól eltérően pontos volt, talán ha egy negyed óra eltelt, mielőtt Gergő szerényen, csendben, szótlanul leült dobszettje mögé. Az első számban kellemes, hosszan kitartott gitárszólók ütik meg az ember fülét, sajnos nem tudni pontosan, de valószínűleg Lukács Peta játékát üdvözölhettük benne. Jól eltaláltan egészíti ki ekkor a dob a sejtelmesen örökké szóló gitárhangszínt. A dalokra egyébként továbbra is a fúziós-funk és rock hangulatok jellemzőek, de nem mentes az előző lemezeken hallható szintis borulásoktól sem. A lemezen Borlai régi zenésztársai és a szakma nagyjai szerepelnek, csak az említés szintjén felsorolva, gitáron: Sipeki Zoltán "Pipi", Lukács Peta és Tátrai Tibusz, basszusgitáron olyan nevek hallhatók, mint Matthew Garrison, Barabás Tamás, Gary Willis és persze a mantrás cimbora Papesch Péter Stallone. A billentyűket Kaltenecker Zsolt és Oláh Tzumo Árpád munkássága és zeneisége emeli magas szintre. A lemezt egyébiránt Scott Kinsey keverte, aki mint tudniillik az egyik nagyon nagy hatást is a lemezre gyakorló Tribal Tech zenekar billentyűse. Felcsendül még Gergő régi számai közül is egy-egy, mint pl. a Dance for Allan című nóta, melyet Allan Holdsworth valószínűleg máig Gergő által tanulmányozott opuszai ihlethettek. Hallhatóak már-már hardcore stílusú szaggató riff centrikus számok, de néhol Kalteneckeresen pszichedellikus vokoderezések és szinti elszállások is. Nekem legjobban a Barbarian Barbie című szám tetszett, melyről a youtube-on egy videó is fenn leledzik, pont úgy, ahogy azt a koncerten láthatta a közönség. A számban egyébként Barabás Tomi szerepel és oszt is le a világnak egy földöntúli basszusszólót. De ezt már tőle is megszokhattuk. Ez a csávó sem ember. Gergő az egész koncert alatt meg sem szólal, mondjuk mikrofonja sincs, amibe beszélhetne, csak néha kommunikál a közönséggel a hatalmas koncentráció közben. Ekkor látszik, hogy szereti ő hallgatóságot és hálás is nekik. Az utolsó szám közben egy lassúbb gitárszóló közben sorolja el mindazon zenészeket, akik segítették a lemez létrejöttét. Szép pillanat ez, mindenki tapsol. A látványhoz egyébként hozzátartozik, hogy egy kivetítőn kísérhettük végig Gergő mozdulatait a koncert során, de voltak direkt a számhoz készített videó installációk is. A rövid szünet után érkezik meg a European Mantra többi tagja, és Borlai is rákendrollba öltözve csap bele az eszeveszett őrületbe. A tagok úgy tűnik most elég jól érzik magukat egymással, mindannyian mosolyognak és látszólag élvezik, hogy újra emberek előtt játszhatják ezen számokat. ![]() Peta effektparkja megint óriási, van itt Voodoo Lab proctavia, Whammy, Line6 M13 és sok-sok egyéb kispedál, a két expressionről és Morley volume pedálról nem is beszélve. Akit érdekel a pontos effektsor nézze meg Peta honlapján. Az Orange fej nagyon brutálisan szól, szinte alig kapcsol tisztába, akkor is a hátsó pickup hangzást erőlteti. És nem is rosszul! Gitárt tekintve a héthúros Ibanezt (Prestige RG2027) használja, erről is találhatók információk a honlapon. Az este folyamán egyébként csak új számokat hallhattunk tőlük, de ez talán jó is, így a közönségnek még nagyobb kedve lesz eljönni az egy hónap múlva esedékes, hivatalos visszatérő bulira. Lukács Peta szavaival élve: "...Újra összejött a csürhe..". Igen, sokunk várta ezt és pláne az esti ízelítőből kiderült, hogy kemény, dögös, új energiával töltötten térnek vissza és hengerelik le zenei képzettségükkel és zeneiségükkel újra a magyar zenei világot! Akit érdekelnek a részletek: tehát márc. 21., A38 hajó, European Mantra, 1500 forint. Február 21, vasárnap, 20:00, A38 Borlai Gergő (dob) Lukács Peta (gitár) Nagy János (billentyűs hangszerek) Papesch Péter (basszusgitár) Fotó: basszuskulcs |



