Emilio, Tzumo, Plutó - Budapest Jazz Club
2010. február 15.

bjc, emilio, horváth plútó józsef, tzumo

Emilio és két barátja teltházas,két félkoncertet adott szombat este, az elsőben a klasszikus jazz, a másodikban pedig az r&b kapott helyet.

Tzumo, Plutó, Emilio

Mindez persze nem okozott nagy meglepetést, ugyanis az est címe R&B Jazz Est. A zenésztársak nevei nem voltak megemlítve a programban, de talán kevesen csodálkoztak, hogy a régi trió állt újra össze, azaz Tzumo, Plútó és Emilio.

Az első részben jazz sztenderdek kerülnek elő, egy lassabb kezdőnóta után a második már jobban felpörög.

Tzumo zongorán és szintin hozza a témákat, és természetesen minden számban hosszú szólót is hallunk tőle, itt ő van a leginkább előtérben.

Persze azért a másik két virtuóz zenész sem szorul háttérbe, Plutó magabiztosan és nagy sebességgel tolja a basszusgitárját, a kis kezeivel nagyon dallamos szólókat játszik, míg Emilio lazán, feszesen dobol, bármeddig elhallgatnám a játékát.

Mindemellett énekel is, az éppen aktuálisan utánzott hangszert imitálva a kezeivel.

 Mainstream, technikás jazzt hallunk, elhangzik a felgyorsított, swinges So What is többek között. A sok szóló miatt a dalok hosszúra nyúlnak, így az első félidőben 5-6 kompozíció hangzik el, majd szünetre megyünk.

Emilio

A második részben Emilio átveszi az irányítást és a popos r&b felé vezet minket. Itt egyből a színpad közepén kezd, beatboxol és énekel, míg a dobalap (és néha fúvóshangok) egy gépből jönnek elő. Persze erre Emilio is rádobol, szóval a dob dinamikája azért megmarad.

Tzumóból a zenekar vokalistája lesz, géppel torzított hangon segít be a refrénekben.

A saját számokból álló második rész jobban áll a srácoknak (nem mintha az elsővel gond lenne) ez a belőlük jövő zene.

Egy nagyon szép dalt hallunk egy elveszett barátról, több slágert, és a közönség mindig felkiált, ha Emilio beatboxolni kezd. Ez főleg akkor érdekes, amikor a dobszerkó fölött mutatja is, hogy mit ütne éppen, sőt, bele is csap néha.

Érdekes kettőség van ezen a koncerten, nem gondoltam, hogy a jazz és a pop sok embert megtalál egyszerre, de a közönség láthatóan vevő minden történésre.

Horváth Plutó József

Így természetesen a ráadás sem maradhat el, sok a taps.

Nagyon jó kis este volt, Emilio itt is megmutatta az igazi arcát, amit sajnos a tévében nem tud. Az biztos, hogy egyszer látni kell, ahogy dobol és közben szólót énekel.

Február 6, szombat, 21:00, Budapest Jazz Club

sámson

Jelinek Emil Emilio (ének, beatbox, dob)

Oláh Tzumo Árpád (billentyűs hangszerek)

Horváth Plutó József (basszusgitár)

Fotó: basszuskulcs

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés RSS
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Szöveg:

!joomlacomment 4.0 Copyright (C) 2009 Compojoom.com . All rights reserved."