| Perihélium Ünnep - A38 |
| 2010. január 24. |
|
Nyolc zenekar, koncertmaraton, stíluskavalkád, a Perihélium Ünnep az A38-on. Bejött.  Egészestés jövés-menés volt a színpadon, minden zenekar felvillantott magából valamit, majd távozott, hogy a következő csapatnak adja át a teret. A rendezőelv nem stílusi, hanem a kommerszben nem levés, így izgalmas szeletét kaptuk a magyar könnyűzenei élet kevésbé szem előtt lévő részének.  Rövidebb-hosszabb pihenő (ki hogy ítéli meg), és a színen a Santa Diver tűnt fel. Számomra ők voltak az est fénypontja, a szokásost hozták most is, ami többszöri hallás után is döbbenetes és megunhatatlan. Az egyre növekvő hasú (Kézdy) Luca megint bejárt mindent a hegedűjén, elszállás, jazzőrület, szívhez szóló ballada, metál, ami csak kell. A fiúk (Halmos András – dob, Szesztay Dávid – basszusgitár) nagyon finoman játszottak a dinamikával, látható az összeszokottság és az, hogy mennyire figyelnek egymásra. Rengeteg a hirtelen váltás, máskor szép fokozatosan húzzák fel a dalokat, csak dicsérni lehet őket. Újra kirepültek a világból és a közönség meg ment velük, bemozdultunk, szálltunk, örültünk, hogy ott vagyunk. Mivel a zenekar hamarosan szülési szabadságot vesz ki, érdemes még most elcsípni őket valahol! Újabb szünet, majd a Syntax Orchestra telepedett a színpadra, és velük együtt megérkezett Charlie Chaplin is, egy hatalmas kivetítőn. A zenekar élőben prezentált zenét A bajnok című börleszkhez, amit a közönség láthatóan nagyra értékelt. Vicces volt, ahogy az öt zenész (Weisz Gábor – szaxofon, Badics Márk – dob, Nagy Péter – nagybőgő, Nagy Krisztián Tódor – gitár, Palatinszky Márton – basszusklarinét) a közönséggel együtt a kivetítőre meredt, figyelve, hogy Chaplin éppen milyen galibába kerül.  A zene és a kép tökéletes harmóniában volt, sőt, a film sokkal jobban működött a mai kornak megfelelő ritmus és dallamvilággal. A kedvenc részem az üldözéses jelent volt, amikor a zenekar felgyorsult, mi amolyan táncfélét lejtettünk, miközben Chaplin kicsúszott a kanyarban, olyan gyorsan futott. Egy teljes értékű produkciót láttunk, hallottunk, érdemes odafigyelni. A szokásos szünet, beállás, mikrofonpróba-egy-két-há, majd a Betonka zenekar következik. A Rutkai Bori vezette csapat az alternatív rockzene kedvelőinek láthatóan nagy örömet okozott, sajnos (nem sajnos) én nem tartozom közéjük, így nem sikerült teljesen átadnom magam a zenének, de azt meg kellett így is állapítsam, hogy a zenészek (Lukács Gábor – szaxofon, Szerető Dániel – basszusgitár, Dudás Zsombor, Németh Csaba – ütőhangszerek) jó zenét csináltak, csak kevésséváltozatosat. Számomra ez a műfaj sokkal inkább a szövegről és a Betonka család életről szól, így nekem kapufa volt. Másoknak viszont bejött, szóval nem lehet ok a panaszra, ilyen is kell.  A Pop Ivan számomra a végállomás volt, jócskán eltelt az idő, és az egyébként szórakoztató és érdekes zenét játszó csapat nekem hajnali kettőkor már sok volt. Egyedülálló, ahogy a zenekar egy Kusturica film beekizett zenekaraként a totális káoszt teremti meg a színpadon a rengeteg fúvós segítségével, de én már fáradtabb voltam annál, hogy teljes figyelmet tudjak nekik szentelni, így miután kiücsörögtem magam a terem végében, szépen hazamentem. Bár a nyolc zenekarból csak ötbe sikerült belekóstoljak, elégedett vagyok. Tetszett az est sokszínűsége, és hogy bár különböző módon és mértékben, de szórakoztató zenét játszott az összes zenekar. December 22, kedd, 20:00, A38 Fotó: basszuskulcs |