| Smárton Trió +1 - Take5 |
A Take5 egy fiatalos, kellemesen lágy zenét játszó zenekarnak adott helyet pénteken, az Smárton Triónak, akik kiegészültek egy zongoristával, innen a plusz egy. A vendég, Premencz Mátyás, szinte állandó tag, eredetileg egy Hammond orgonán játszana, ezen az estén ezt szintetizátorokkal helyettesíti, a hangzást megfelelően elkapva. Könnyed zenét hallunk, amiben a 60-as, 70-es évek (amerikai) rockhangzása keveredik a lágy dzsezzel. A finom bőgőzéshez és doboláshoz meleg gitárhangszín (néha kisebb torzítással) és élesebb, rockorgonaszerű zongora csatlakozik. Nagyon jól összerakott és összeszokott zenekarról van szó, jól szólnak együtt és a dalok is nagyszerűek. A feladatokat jól osztották ki, izgalmas a hangzás. A helyszín tökéletes a koncerthez, szeretem a Take5-ot, mert zenehallgatásra és kellemesen eltölthető időre van kitalálva, jó az atmoszférája, jó a hangosítás, és a zenekarválasztás is remek. Sok hely példát vehetne róluk, itt jól érzem magam. A témákat és a szólókat a zongorista és a zenekarvezető gitáros felváltva viszik, de a ritmusszekció sincs elnyomva, bőgőszólót már az első számban is hallunk. G. Szabó Hunor nagyon jó dobos, egyedi a játéka, tökéletesen illeszkedik a zenébe, alázattal nem tolja magát előtérbe, hanem a többiek alá rakja a ritmusokat, az alapot. Nem barikádozza el magát végtelen számú dobbal, neki egy beütő és pár tam is elég, hogy kifejezze a fejében megszülető alapot. Néha shakertojással kezdi a dalt, de ha kell, a zúzásban is benne van. A dobszólói rövidek, ám tartalmasak, jó hallgatni. Érdekes, hogy dobolás közben néha felhúzza a bal térdét, néha pedig félig kiegyenesedik.  A mélyekért a nagybőgős Kovács Zoltán felel, dörögnek a mélyek, de egyben simogatnak is, jó társa a doboknak. Szép, tiszta, kemény hangok. Szólói nagyszerűek. Sütő Márton gitárjátéka érzékeny, szólói rövid dallamokból épülnek, érthető, szép dallamok, lassabb, dzsezzesebb számoknál meleg, klasszikus jazzhangszínű a gitárja, rocknál pedig a dinamikához mérten torz. Kísérete a zongoraszólók alatt általában pár hangból álló ismétlés. Rövidebb, meleg gitározásának ellentéte Premencz Mátyás éles, sokszor kitartott hangokból álló zongorajátéka. Nagyon jó ez a hangszín, fontos eleme a retro hangzásnak, nélküle nem is igazi a zenekar, a koncert közepén két számból kimarad, érződik a hiánya, visszatérésekor érezhetően jobb formába kerül mindenki. Teltebb, több színnel gazdagodik a hangzásvilág, több a lehetőség. Premencz tökéletesen használja ki az orgona adta lehetőségeket, ha kell, pörögnek a hangok, ám van, hogy ugyanaz a hangot játssza, húzza, nyújtja sokáig, sikít a zongora. Többféle stílust hallhatunk, a nyugodt, lassú, leülőstől a dzsezzen át, az utazós-száguldós rockzenéig mindenfelé járunk, még egy szörfrockszerű dal is belefér a repertoárba, sőt, egy izgalmas The House of the Rising Sun feldolgozás is, ami sokkal jobb, mint a már megunt eredeti. A másik feldolgozás Madonnától a Hollywood, ezt trióban adják elő, jó ez is.  A visszatapsolás után búcsúzóul egy pörgős, funkos-rockos dalt kapunk, megalapozzák a péntek estét egy táncolós számmal. Sok helyen összefűzik a dalokat, úgy tűnik, mintha mostmár vége lenne, de a gitár új témába kezd és már megyünk is tovább. A dalok játékosak, vidámak, felszabadultak, jó érzés őket hallgatni, sok a váltás, van, hogy egy pillanat alatt lelassul a dal, jók a zenészek. A koncert kicsit több mint másfél óra volt, a közepén egy félórás szünettel. Nagyon tetszett a koncert, élvezhető és szerethető zene a régies rock és a jazz között valahol félúton, pont jól eltalálva, nagyszerű zenészekkel és megoldásokkal, közérthetően. Érdemes meghallgatni őket.
|