Van Magyarországon egy mediterrán dombvidék, eme jellegzetessége már önmagában indok arra, hogy tudjunk róla. Aminek kapcsán most szóba hoztam a Villányi-hegységet, szintén megérdemli, hogy megismerjük. A csillapíthatatlan kultúrszomjjal megfertőzöttek évről évre egyre népesebb táborát szippantja magába az Ördögkatlan.
Az elnevezés lélektana és a látogatók száma közötti összefüggés elemzése szakértelem hiányában elmarad, mindenesetre úgy tűnik, hogy megéri bátornak lenni. A katlanban együtt fortyog majd zene, színház, képzőművészet, irodalom, bor...a további asszociáció kedvéért kénfürdőt pedig a közeli Harkányban vehetünk. Állítsunk egy kis kontrasztot a csodálatos tájjal és máris ünnepelhetjük Menny és Pokol házasságát. Elsősorban a zenei fellépőkkel foglalkoznék, azonban a politikai korrektség jegyében fontos megemlítenem, hogy a katlanban a fent említett művészeti irányzatok közel azonos súllyal képviseltetik majd magukat (pl. Bárka Színház), ezért a fesztivál különösen alkalmasnak tűnik arra, hogy változatos kulturális igényeket elégítsen ki, nem is beszélve a környezet nyújtotta feltöltődési lehetőségekről. Visszatérve a muzsikára, több közkedvelt és visszatérő előadó mellett ajánlom mindenki figyelmébe a Light in Babylon utcazenészek alkotta multikulti formációt. Számukra ez a fesztivál akár ugródeszka lehet a nemzetközi ismertségbe. Zenéjük a különböző áramlatokat egy közös transzkeretbe foglalja. Ők a fesztivál egész ideje alatt ott lesznek, többször is fellépnek. Akikre mindenképp felhívnám a figyelmet, azok a Dresch Quartet. Kiemelkedő tudású zenészek ragadnak el magukkal a jazz útvesztőibe, miközben fogódzónak újra és újra felbukkannak saját, leginkább népzenei hagyományaink. Ugye, milyen kevés ez a 4 perc? Koncertjük remélhetőleg hosszabb lesz. Harmadikként Juhász Gábor trióját említeném meg, akik nem annyira virtuozitásukkal akarják elkápráztatni a nagyérdeműt, inkább kissé szentimentális melódiáikkal érik el, hogy közönségük önkéntelenül elmorzsoljon egy-egy könnycseppet. Végül essen pár szó arról, hogyan és mennyiért zajlik ez az egész: Augusztus 3–7. a teljes időtartam, bár a legújabb híradások szerint már 2-án lesz egy nyitóbuli Palkonyán az érkező zenészekkel, talán azt sem érdemes kihagyni. Szép nagy teret ölel fel amúgy a rendezvény, Kisharsány, Nagyharsány és Palkonya községek, továbbá még két megkülönböztetett helyszín, a Szoborpark és a Vylyan Terasz fognak a fesztiválozók kegyeiért versengeni. Gyerekeknek is változatos programokat kínálnak. Sátrazás Nagyharsányban lehetséges napi 600 Ft-ért, őrzött helyen, tusolóval, wc-vel. Komfortosabb szállásra vágyók a falvak panzióit választhatják.
A jegyárak a következők:
5 napos bérlet elővételben 9000, aug. 2-tól 11000 Ft 3 napos hétvégi bérlet 8000, aug. 2-tól 9000 Ft napijegy 3500, este 10-től 2500 Ft gyerekeknek 10 év alatt ingyenes. A rendezvény honlapja: www.ordogkatlan.hu
|