| Babel Sound fesztivál-tábor a Balatonnál: world music – mainstream |
|
Az idei nyár újdonsága a fesztiválok terén a Babel Sound. Noha a Balaton környékére látogatók 2010-ben is részesei lehettek egy ilyen elnevezésű koncertsorozatnak, a július 16-a és 24-e között zajló zenei rendezvénysorozat idén átszervezett, helyileg jóval koncentráltabb elrendezéssel jelentkezik.
Az a cél, amely a – nem is annyira fesztivál, mint inkább – tábor honlapján szerepel, már a tavalyi rendezvények koncepciójában is megnyilvánult. Már ekkor is olyan előadókat hívtak meg, akiket általában ritkán látni fesztiválokon, a világzene, klasszikus zene, alternatív, underground stílusok művelőit. A hangsúly most is a világzenén és az alternatív előadókon lesz. A fellépők közül két kisbetűs, de mindenképpen említésre és hallgatásra méltó zenekart szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Az egyik a hattagú lánycsapat, a Vrelo. A többszólamú éneket olykor egyetlen dobkísérettel, olykor a nélkül vagy teljes zenekari háttérrel teszik még izgalmasabbá, a változatos és a népzenéjükben egyébként is jellegzetes ritmikai törésekkel, viszonylag nehezebben megragadható ritmusokkal, rockos – dob és basszusgitár-témákra építve, néha egészen progresszív irányban gondolják újra a szerb énekes zenét. Videóikon a szél mindig színpaddal szemben fúj, úgyhogy hosszú hajúaknak tanácsos az összefogott frizura. A másik zenekar ugyancsak a szerb népzenét használja kiindulási pontként, azonban a ritmikai lehetőségeket jazzbe ültetve aknázza ki. A belgrádi Naked zenekar tagjai, Milos Punisic: harmonika; Djordje Mijuskovic: hegedű; Nenad Brankovic: gitár; Branislav Radojkovic: basszus, bőgő; Ivan Mihajlovic: basszus; Goran Milosevic: dob, apró motívumokból bontják ki témáikat, melyek hol groove-okká tömörülnek, hol további játékos variációkban folynak tovább. Természetesen a nagy nevek, mint pl. Boban Marcovic, Ferenczi György & a Rackajam, Lajkó Félix, Csík Zenekar, Paso sem érdektelenek, muzsikájuk azonban sokkal ismertebb a hazai közönség előtt.
A rendezvény helyszíneiről tudni kell, hogy a korábbi szórt (Balatonlelle, Balatonfenyves, Balatonmáriafürdő) elosztás helyett Fonyódligeten, a Somogy Megyei Gyermektábor 17 hektárján állítanak föl öt nagyszínpadot és kisebb workshopokat. A táborjelleget főként éppen az erősíti, hogy a hagyományosabb koncert-közönség felállás mellett, a sokszínű workshopok remek lehetőséget kínálnak interaktív zenei szórakozásra, tanulásra: táncházak, törzsi táncok, zenekari próbák, jammelések, hangszerek kipróbálása, stb. A hatalmas terület ideális a családos nyaralóknak is, hiszen úgy alakították ki a helyszínt, hogy a csendesebb környezetre, pihenésre vágyó táborlakók is jól érezzék magukat.
Ugyancsak a családoknak kedvez, hogy a Babel Sound együttműködik a Funside táborral, így biztosítanak a gyerekeknek is szórakozási, üdülési lehetőséget. Aki tehát kevésbé zajos, viszont zenés, tágas, kényelmes, „felnőttes” és mégsem unalmas nyaralásra vágyik, az ne hagyja ki a Babel Soundot! Jegyárak: Bérletek: |


